Connect with us

Kerítésen innen

Orbán szétcsap az övéi között

orban
Megosztás

Ahogy várható volt, Orbán Viktor nem tűri meg környezetében azokat, akik csalódást okoznak neki.  A miniszterelnök nem ismeri a bocsánatos bűnt, csak a halálos vétket.

Orbán Viktor megmutatja

Orbán Viktor állítólag rövidesen lecseréli azokat a választókerületi elnököket, akik nem hozták a győzelmet – tudta meg a 24.hu. A döntés akár 15-20 körzetet is érinthet. Ezek azok a helyek, ahol az október 13-i helyhatósági választáson a kormánypárt emberei a leggyászosabban szerepeltek. A lista egyelőre még csak Orbán fejében létezik, amit még a közvetlen környezetével sem ismertetett. Állítólag egy belső vizsgálat és kutatás végeredményére vár. Könnyen kitalálható azonban, hogy az elbocsájtó szép üzenet azokra vár, akik Budapest jelentős része mellet jó pár megyejogú város és több, mint hatvan vidéki település elvesztéséért is felelőssé tehetők.

Közeledik 2022

Az elbocsátottak jelentős része országgyűlési képviselő is, így velük a 2022-es országgyűlési választáson sem számol majd Orbán Viktor.

„Tény, hogy az ellenzéki együttműködés miatt most úgy fest, 50 százalékhoz közeli eredmény kell a fideszes jelölteknek a mandátumszerzéshez. Márpedig abszolút többséget a választókerületek kevesebb mint felében (a 106 körzetből 47-ben) értek el a kormánypárti indulók 2018 tavaszán.” 

Mindezekből jól körvonalazódik, hogy már 2020 is a 2022-es választások bűvöletében telik majd, úgy az önmagát továbbszervező ellenzék, mint a kormánypártok térfelén. Kérdés már csak az, hogy miként honorálja majd a választó ezt a permanens kampányt 2022 tavaszán.

Becso

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. frejos1

    2019.12.23 17:17 at 17:17

    A Fidesz meg mindig a legjobb, az is marad! Az ilyen gyurcsanfele .s….fejek labdaba sem rugnak! Remelem tovabb csökkennek szavazoik, 5 ala!
    Az ilyen greczi baratok, buzifelek a francnak sem kellenek!

    üdvözlettel

    23.12.2019

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük