Bulvár
Magadban beszélsz? Akkor te egy zseni vagy!
Kutatások bizonyítják, hogy azok az emberek akik magukban beszélnek, igazi zsenik. Sokszor beszélgetek magammal, mert a hangos gondolkodás segít abban, hogy megvalósítsam azt amire gondolok. Segít, hogy érezzem a dolgokat, de néha kicsit bolondnak érzem magam.
A bolondok beszélnek magukban ugye?
Ők folytatnak beszélgetéseket a belső hangjukkal. Egy a napjainkban készült tanulmány, amelyet Daniel Swingley és Gary Lupyan végzett azt bizonyítja, hogy nagyon fontos a kommunikáció saját magaddal, és ha jól meggondoljuk ezt a dolgot, akkor tényleg így van.
A legintelligensebb emberek akik eddig éltek a földön magukban beszéltek, erre példák is vannak. A legnagyobb gondolkodók belső énjükkel folytatott monológjai, versek, történelem… Albert Einsteinnek az volt a szokása, hogy lassabban megismételte a mondatokat.
Milyen előnyei vannak, ha magunkban beszélünk?
Egy kísérlet során Swingley és Lupya egy 20 tagú csoportnak elmondta egy élelmiszer nevét (pl. egy darab kenyér vagy egy körte) majd arra kérték őket, hogy keressék meg az adott terméket egy bevásárlóközpontban. Az első próbálkozás ideje alatt a résztvevők csendben voltak. A második próbálkozásnál hangosan ismételgették az adott dolog nevét miközben keresték az üzletben. Ezek a kiválasztott személyek akik magukban beszéltek a keresés közben sokkal könnyebben megtalálták a keresett dolgot.
Lupyan a következőket mondta:
“A hangos beszéd nem mindig van a segítségedre főleg akkor, ha nem tudod, hogy néz ki az a dolog, aminek hangosan mondod a nevét. Annak még nem lehet hatása, ellenkezőleg több időbe kerül a megtalálása. Amikor pedig tudod, hogy a banán sárga és különös formája van , kimondva a szót, hogy banán aktiválod a vizuális tulajdonságokat az agyban és így sikerül hamarabb megtalálnod.”
Ha magaddal beszélsz…
- rendezni tudod a gondolataidat
- könnyebben sikerül elérned a célod
- relaxáltabb vagy
- ellenőrizni tudod a cikázó érzelmeket
- bizonyítod, hogy kompetens vagy
- kevesebbet aggódsz mint mások
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256…..
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
nemeském
2020.02.01 15:41 at 15:41
Miért ne beszélgetnék magammal? A legjobb társaság.