Jóvanazna – Köpd a szotyid te is, ne tétovázz!

Elmélkedem, milyen messzire jutottunk az aranyhalak etetése óta…Josip Tot meg Kaja Ibrahim az emlékezet homályában landoltak, miként a sok bezárt intézmény, vagy a barátaink, akik szép lassan elmentek messzire, de mi még maradunk, és vagyunk.

Vagy úgy tetszik, hogy vagyunk

És látjuk a tegnap melldöngető talpnyalóit, hol ezen, hol azon az oldalon. Be’ szép az aktuál. Politika. Druzsba. Elhamvadt a trafik- és a földmutyi, a lámpák is kialusznak hamar, s a sok szemét, mint a kidobott pelenka a szemünk előtt virít. Kecske se rág kórót a gangon, a postás sem csenget kétszer, de ha infarktussal fekszel, a kórházi vakolat rád hullhat ezerszer.

Jól vagyunk, hát hogyne lennénk

Felvet minket a sok-sok megtakarítás, a siker, a mámor. Várkert bazár, kies Liget, meg a többi. Nekik a riviéra Balaton, naná majd a migránsoké. Ki pedig helikopteren száll fölébe, meg magánrepülőgépeken, annak tejel a vidék. Köznek, prolinak, nyuggernek, coki. Az értelmiség kinek mit jelent.

Ahogy a Tompi meg az Ötöske mondaná: Ki a faszok ezek?

Köpd a szotyid te is, ne tétovázz

Légy mint a követőd, mintakövető. Hosszú az út az éjszakában, jól tudom. Csak a pusztulás gyors. Az

„álamfő gojóstolának”

szelleme köztünk kísért. Mimagyarok mind ugyanolyanok és mind különbözőek vagyunk. Ellenségképekkel fekszünk és kelünk. Rázzuk az öklünket, mert. Azért. És juszt is jobban tudjuk, mint a másik. Ha nem is, akkor is. A hangerő az ám a valami.

Hát hallgass, vagy kiabálj

Gondolj, a boldog békeidőkre, amikor még hittük, megússzuk a könnyített Himnusszal, meg a barackfás nótácskával…Istenem mennyit nevettünk a sok badarságon. De ma már csak a bolond nevet. Én meg egyszerűen táncolok.

Forrás