Kerítésen innen
Szemétre fel! A kormány újra az önkormányzatok zsebében kotorászik
Az országos közösségi szemétszedő akciókban (TeSzedd!, PET-kupa) gyűjtött, a Magyar Közút Zrt. és a MÁV, valamint az önkormányzatok által összeszedett illegális hulladék évente hatvan-hetvenezer tonna.

Hulladék és szemét
Palkovics László a Magyar Nemzetnek beszélt a július elsején létrehozandó Hulladékgazdálkodási Hatóságról. A szervezetnek saját költségvetése lesz, illetve megvizsgálják azt is, hogyan lehet beépíteni a működésébe a közmunkásokat.
„Ha az önkormányzat nem viszi el az illegálisan lerakott hulladékot, akkor a hatóság oldja meg a feladatot, de a szolgáltatást kiszámlázza az önkormányzatnak. Megértjük az önkormányzatok nehézségeit, de az a hulladék nem azért került az erdő szélére, mert a kormány rossz intézkedéseket hozott. Egyes helyeken nevetséges összegekért viszik el a háztartási hulladékot – Zalában van, ahol ingyen –, és ott is vannak, akik a természetbe, útszélre hajítják a szemetüket. Ez a helyzet tarthatatlan – jelentette ki a tárcavezető, majd adatokat is közölt.
– Az országos közösségi szemétszedő akciókban (TeSzedd!, PET-kupa) gyűjtött, a Magyar Közút Zrt. és a MÁV, valamint az önkormányzatok által összeszedett illegális hulladék évente hatvan-hetvenezer tonna. Ha ezt összevetjük azzal, hogy 3,8 millió tonna lakossági hulladék keletkezik Magyarországon évente, érzékelhető, hogy mennyi erőforrás, alapanyag kerül illegalitásba ahelyett, hogy felhasználnánk – mutatott rá a tárcavezető a jelenség egy másik vetületére.”
-írja a Magyar Nemzet.
Na és a kukaholding?
A miniszter a téma kapcsán felhasználta az interjút, hogy a megtépázott tekintélyű kukaholdingon is fényezzen egy keveset.
„Lehet ugyan szidni a hulladékholdingot, de a működésének rengeteg pozitív eredményét látjuk. Egyrészt megértettük, miként működik a teljes, országos hulladékkezelési rendszer, másrészt a szolgáltatók értették meg azt, hogy nincs már arra lehetőség, amire korábban. Hamarosan a kommunális hulladék 65 százalékát anyagában kell újrahasznosítani, nem lehet egyszerűen egybeönteni és elhelyezni egy lerakóban tíz százalékánál többet. Mivel ez a korábbitól lényegesen eltérő feladat, a szolgáltatók ezt már nem képesek teljesíteni .”
A feketeleves az önkormányzatoknak
„Ha az önkormányzat nem viszi el az illegálisan lerakott hulladékot, akkor a hatóság oldja meg a feladatot, de a szolgáltatást kiszámlázza az önkormányzatnak.
Megértjük az önkormányzatok nehézségeit, de az a hulladék nem azért került az erdő szélére, mert a kormány rossz intézkedéseket hozott.”
Friss
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott