Connect with us

Koronavírus

Ha szükségeltetik, 140 szolgáltató cégre teheti rá az állam a kezét

fonok
Megosztás

Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével megkezdte tevékenységét a járványhelyzetben létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport – jelentette be a honvédelmi tárca államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Az akciócsoportnak az a feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégeket biztosítsa, amelyek működése létfontosságú a rendkívüli járványhelyzetben Magyarországon

– közölte Szabó István.

Közel 140 létfontosságú szolgáltató céget, gyártókapacitást azonosítottak; amennyiben szükséges, ezek irányítását a helyszínre települő honvédelmi törzsek veszik át

– tette hozzá a politikus.


Fokozott figyelmet fordítanak a honvédséghez tartozó valamennyi egészségügyi intézmény biztonságára a vírusfertőzés terjedésének megelőzése érdekében.

A Honvédkórházban úgynevezett egykapus beléptetést vezettek be

Ez azt jelenti, hogy a Honvédkórházba a sürgősségi ellátást biztosító személyzeten kívül mindenki csak egy kapun léphet be, azt követően, hogy testhőmérésen esik át, lefertőtleníti a kezét, illetve kitölt egy a fertőzés kockázatát felmérő kérdőívet.Amennyiben valaki fertőzésgyanúsnak bizonyul, elkülönítik és sürgősségi ellátásban részesítik – ismertette az államtitkár. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport áll fel, ezek egyike a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport.

Orbán Viktor a napokban több intézkedést is bevezetett a koronavírus-járvány miatt

Többek között a héten már nem nyitottak ki az iskolák, digitális oktatás keretein belül folytatódott a tanítás. A kormányfő hétfőn azt is bejelentette, hogy lezárják Magyarország határait a személyforgalom elől. De bezárják a szórakozóhelyeket, mozikat és a kulturális intézményeknél látogatási tilalmat vezetnek be. Az éttermek, kávézók, üzletek csak 15 óráig maradhatnak nyitva, kivéve az élelmiszerüzletek, drogériák és patikák.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük