Kerítésen innen
Minden válság végső fokon arról szól, hogy merre induljunk tovább?
Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás elnöke újabb bejegyzéssel örvendeztette meg követőit. Mivel a politikus szakmája szerint közgazdász, soha nem érdektelen, amikor a gazdaságról beszél.
Hogy is volt?
„A 2007/2008-ban kitört válságból a világ 2015 környékére lábalt ki, éspedig azáltal, hogy a fejlett országok – zömmel neoliberális – kormányai több ezer milliárd eurót és dollárt locsoltak bele a tőke virágosládáiba, az adófizető tömegek rovására. Eredmény: a leggazdagabbak teleszívták magukat pénzzel, az emberiség 99 %-a pedig tovább csúszott lefelé a lejtőn, s ezzel párhuzamosan elfogytak a természeti erőforrások. A tájkép: multimilliárdos oázisok a földi sivatagban.Indul a bejegyzés.”
A későbbiekben a jelenlegi helyzetről szólva arról beszél, hogy a koronavírus szorításában minden kormány segélyekért liheg.
Kérdés: újra a tőkét, vagy az emberiséget kell-e megmenteni?
„Tömeges halálokok, járványok eddig is voltak. Szörnyű, de megszoktuk őket. Éhezés, légszennyezés és egyéb borzalmak évi 10 milliós nagyságrendben szednek áldozatokat. Most annyi a különbség, hogy a koronavírus jellemzően a NATO-tagországokat támadta meg, s ijesztő gyorsasággal terjed. Még nem járunk a dolgok végén, de ha a Kínában immár lecsengettnek tűnő kórság adataiból próbálunk meg jövendölni, akkor minden valószínűség szerint jóval kevesebb áldozat elé nézünk, mint például a 2017-es TBC-járvány 1,6 milliós emberéleti vesztesége. Az persze “ott” volt, tehát – “ugye” – spongya rá, ez meg “itt” van, azaz pánikolunk”
-folytatódik Szanyi bejegyzése.
A gazdaság éppen a tőkeközpontok pánikreakciói okán esik darabjaira
„Vállalkozások és munkahelyek milliói fognak eltűnni, s a keletkező szociális válság minden fájdalma még bőven előttünk van. Ha most a tőkét segítenénk, akkor alighanem megismételnénk a már említett 2007/2008-as válságkezelést, amely globális elszegényedésbe torkollott. Ha viszont vennénk egy nagy levegőt, s a fogyasztói, azaz a keresleti oldalon kezdenénk az élénkítést, akkor a gazdaság szereplői új lendületet vehetnének, de legfőképp sok milliárd ember napi megélhetését tennénk lehetővé. Magyarországon legkevesebb 5 millió ilyen rászoruló van. Főként a gyermekek, a nyugdíjasok.”
A gondolatsor végén Szanyi nem tagadja meg természetesen pártpolitikus énjét sem és közzé teszi az Igen Szolidaritás követeléseit:
„E nehéz hónapokban a mai családi pótlékot háromszorozzuk meg, s ugyancsak 37.500 forinttal támogassuk az elképesztő többletköltségekkel küzdő nyugdíjasokat. Ezek most rendkívüli intézkedések lennének, de az eredmények láttán a járvány múltával is folytatni érdemes. A következő lépés pedig a szociális minimáljövedelem intézményének megteremtése lehet.”
