Kerítésen innen
Megjelent a Közlöny! Kitolják a bevallási határidőket, növelik a SZÉP-kártya keretösszegét

Megjelent a 82-es Magyar Közlöny olyan rendeletekkel, amiket Gulyás Gergely és Varga Mihály korábban már beígért és könnyítéseknek ad törvényi keretet.

A rendelet szerint
- az adózók éves és soron kívüli társasági adó adómegállapítási, -bevallási és -fizetési kötelezettségüknek,
- a társasági adóelőleg bevallásáról szóló kötelességüknek szeptember 30-ig tehetnek eleget. Ez vonatkozik az iparűzési adóval kapcsolatos teendőkre is.
Magasabb összeg adható a SZÉP-kártyán
Amellett, hogy a SZÉP-kártyán adott juttatások mentesülnek a szociális hozzájárulási adó alól június 30-ig, változnak az adható keretösszegek is:
- a szálláshely alszámlára legfeljebb évi 400 ezer forint;
- a vendéglátás alszámlára legfeljebb évi 265 ezer forint;
- a szabadidő alszámlára pedig legfeljebb évi 135 ezer forint béren kívüli juttatás adható majd.
Magyar Közlöny: Felfüggesztik az idegenforgalmi adó fizetését
A 2020 végéig terjedő időszakban az idegenforgalmi adót nem kell megfizetnie a vállalkozásoknak, viszont a be nem szedett adó összegét így is be kell vallani az adóhatóság felé. Az eddigi gyakorlat szerint az állam a beszedett idegenforgalmi adóval megegyező összeget kiutal majd az önkormányzatoknak. A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései összesen több mint 200 milliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál és a lakosságnál.
További változások
- a Közlöny szerint idén július 1-től két százalékponttal – 17,5 százalékról 15,5 százalékra – csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke, amely amellett, hogy fél év alatt 160 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál, az álláshelyek megőrzésében is segíthet.
- a kisvállalati adónak a kulcsa 2021. január 1-től egy százalékponttal – 12 százalékról 11 százalékra – csökken. Az egy százalékpontos csökkentés mintegy 10 milliárd forintot hagy jövőre mintegy 51 ezer vállalkozásnál. A tényleges összeg ennél még jóval magasabb is lehet, mert egyre többen választják ezt az adófajtát.
- a közúti szállítással foglalkozó cégeknek az ekáer bejelentéseik után nem kell kockázati biztosítékot fizetniük, a korábban befizetett biztosítékot pedig visszakapják
- a kormány az online pénztárgépekre és az automatákra felülvizsgálati moratóriumot vezet be, így például az online pénztárgépek esetében szoftver-felülvizsgálatot és szervizes helyszíni vizsgálatot nem kell elvégezni a veszélyhelyzet idején
fizetés-könnyítést is igénybe vehetnek a bajba jutók, a 15 napon belül elbírált kérelemben 12 havi részletfizetés vagy a hat havi pótlékmentes fizetési halasztás minden adófajtára kérhető, és 5 millió forintos tartozásig vehető igénybe - a munkavállalókat a fizetés nélküli szabadság ideje alatt is jogosultak maradnak az egészségügyi ellátásra, mivel helyettük május 1-től a munkáltató fizeti ki az egészségügyi szolgáltatási járulékot, amely havi 7710 forintot jelent.

Szerző
Friss
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök