Sport
Carlos Tévez pénzért vakációzott
Kínában vakációzni igen kellemes, főleg, ha nincsenek az embernek anyagi gondjai, sok pénzt keresni meg felettébb hasznos – mármost, ha valaki képes megoldani, hogy bőségesen megfizessék a kínai üdülését, az valóban ügyes. Márpedig Carlos Téveznek ez sikerült, saját állítása szerint.
De hogy csinálta? Carlos Tévez 2017 elején évi 32 millió angol fontos fizetésért igazolt a Boca Juniorstól a Sanghaj Senhuához, ráadásul a szerződése szerint gólonként még járt neki olyan hárommilliárd forintnak megfelelő célprémium is. Tessék elképzelni: egy góljából lehetett volna építeni egy kisebb stadiont.
No, de csak négy gólt lőtt a teljes vendégszereplés során. Úgy szeptemberig még pályára lépett, tizenhat meccsen játszott, akkor lőtte a négy gólt is, de szeptemberben szigorú világ következett: a Senhua új edzője, Wu Jingui eltiltotta a játéktól, mert véleménye szerint Tévez túlsúlyos volt. Fogyókúrára fogták, ami a világ legjobb konyhájával bíró országában maga lehetett a pokol.
Csak épp nem fogyott le. Ebből következően idén január elején egyszerűen kitették a csapatból. Itt jegyezném meg, hogy a Sanghaj Senhua nagyon profi csapat, amely ügyel a legkisebb részletre is: tavaly egy alkalommal lapunk írt a stadionjukról, és még ez a rövid kis tudósítás is annyira felkeltette az érdeklődésüket, hogy azóta a szerzőt minden mérkőzésükről külön értesítik. De még a félidős eredményekről is. Csak tudom – én voltam a szerző. Márpedig, ha egy csapat annyira figyel, hogy egy távoli ország kicsiny tudósítását is megjegyzi, elképzelhető, hogy a játékosai testsúlyát is komolyan veszi.
Tévez tehát visszament a Boca Juniorshoz és most kicsit furcsákat nyilatkozik a kínai közjátékról. Hadd idézzük:
„Hét hónapig nyaraltam Kínában, teljesen rendben, hogy a klub elnöke és edzője kritizáltak engem, én sem nagyon tudom, mit csináltam ott.”
Carlos, ha te nem tudod, ők honnét tudják?
„Abban a pillanatban, ahogy leszálltam Kínában, azonnal a Bocába vágytam.”
Akkor miért szálltál le?
Ja, pénzért… Ezt viszont a legfrappánsabban Maradona fogalmazta meg:
„Tévez megtömte a zsákját dollárral, mint Mikulás a puttonyát, aztán visszajött a Bocához.”
Hát, végül is az ő pénze, ő kereste, törvényes úton, ne irigyeljük.
Csak én eddig azt hittem, a kínaiak jó üzletemberek.
Szele Tamás
Szerző
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz