Kultúra
Ismét látogatható a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria
A két intézmény a járványveszély miatt március közepén zárt be, ezt követően csak az online térben találkozhatott a közönség a gyűjteményekkel.
A megnyitást követően a múzeumok állandó kiállításai mellett a Szépművészeti Múzeumban az újranyitásra összeállított, Dürer kora című grafikai kamarakiállítás tekinthető meg.
A most nyíló és október közepéig látható Dürer kora – Német rajzok és metszetek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből című kiállítás a nemzetközi gótika világától a reneszánsz korszakon át a manierizmus időszakáig ívelő két évszázad német nyelvterületen készült rajzait mutatja be.
A kiállított rajzok Dürer legkiemelkedőbb réz- és fametszeteivel együtt láthatók, így összesen 54 művel találkozhat majd a közönség a kiállításon
Hasonló tárlat a múzeum német rajzainak gyűjteményéből utoljára fél évszázada volt látható a Szépművészetiben – emlékeztet a közlemény.
A Magyar Nemzeti Galéria hétfő kivételével hétköznap 13 és 18 óra között, hétvégén 10 és 18 óra között, a Szépművészeti Múzeum pedig – szintén hétfő kivételével – 10 órától 18 óráig várja a látogatókat.
A múzeumok óvintézkedések betartása mellett nyitják meg kapuikat
A látogatókat másfél méteres távolság betartására kérik, a múzeumi dolgozók pedig maszkot viselnek a nyitva tartás ideje alatt.
Az intézményekben tárlatvesztésekre és kisebb rendezvények megtartására is lehetőség nyílik, megnyílnak a kávézók és a múzeumshopok is.
(MTI)
Szerző
Friss
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?