Connect with us

Ez a nap

Szanyi Tibor: ezután, hogy kérjük ki „a” MAGDA véleményét? —  Szubjektív búcsú Kósáné Kovács Magdástól

Kósáné
Megosztás

Nem voltam bennfentes munkatársa, Kósáné Kovács Magdának, kapcsolatunk személyes igénnyel volt politikai. Mindig érdemes volt meghallgatni. Rendkívüli árnyaltsággal gondolkodott.

Nem kevés politikai vitán vettem részt,

amikor a patthelyzetekben valaki megoldásként felcsattant, hogy

kérjük ki “a” MAGDA véleményét!

Az árnyalt gondolkodása azonban mindig szem előtt tartotta, hogy a legtöbb fény a baloldaliságra vetüljön. Utolsó érdemi beszélgetésünk annak kapcsán volt, hogy a szocialista párt kettészakadásakor ő a polgári irány felé mozdult. Nem tudtuk meggyőzni egymást, bár lehet, hogy én voltam gyenge az érvelésemben, mert elfogult voltam vele.

Nekem ugyanis ő jelentette a tisztességet

Azt, ami kapcsán talán a legszebb mondatok egyikét adta a politikatörténelemnek:

“Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani!”

Mára már én is eltávolodtam az egykoron tündöklő, ám az utóbbi években magukat is elhagyó szocialistáktól. Új mozgalmamnak Magda fenti mondatának sajátos parafrázisát adtam szlogennek:

“Nem elég baloldalinak látszani, annak is kell lenni!”

Most már esélyem se maradt, hogy megkérdezzem tőle, vajon mit gondol erről?

Lezárta maga mögött a történelem kapuját. Ez a csukódás az, amikor egy élő klasszikus egy jelző nélküli klasszikussá válik.

Élmény volt őt ismerni. A szemünk előtt marad legendásan ápolt frizurája, fülünkben nyugodt hanghordozása, s lelkünkben a lénye.

Gyászoljuk Kósáné Kovács Magdát.

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük