Kiemelt hírek
Lovagkereszt keringő — Háromszéki „veteránok” és a Fidesz-kormány
Hat idős férfiből csinált bohócot a magyar kormány illetve képviselői, amikor átadták a március 15-én megítélt „Magyar Érdemrend lovagkeresztjét”. Ott volt az átadáson: egy főkonzul, meg egy sima konzul a települések polgármestereivel együtt.
Darutollas kiskalapom felakasztom a szegre (csuhajja!)
A méltatások szerint e hat ember életének értelme az volt, hogy huszonévesen végre besorozták őket a Horthy-hadseregbe, így védhették a „Magyar Királyság keleti határait”. Az alkalomhoz illő korhű hangulatot egy katonanóta, a Darutollas kiskalapom felakasztom a szegre (csuhajja!) eléneklése, és horthysta maskarába öltözött statiszták teremtették meg.
Az életrajtokból nem derül ki semmi rendkívüli, így azokból nem is lehetett megtudni, mi is volt a magas kitüntetés odaítélésének oka, magyarázata.
Én először azt gondoltam, valami hősieset biztosan elkövettek – legalább megszöktek a hadseregből… Vagy netán átálltak a szövetségesek, a szovjetek oldalára, esetleg partizánok voltak – így harcoltak a hitleristák ellen, a lehetőségekhez képest kerülvén a szövetséges horthista sereggel való küzdelmet... De semmi ilyesmi, csupán harcoltak a szovjetek, a bolsevista söpredék ellen, védve a Magyar Királyságot, Európát és a kereszténységet…
Hogy ezt ők akarták-e, vagy csak vitték őket, mint a doniakat, a munkaszolgálatosokról nem is beszélve, az nem derült ki. De most már tudják, hogy valami rendkívüli hősiességről tettek tanúbizonyságot: erre a magyar kormány kitüntetése a bizonyíték…
Miközben Putyinnal szívélyes viszonyban van a kormány…
Szerencséjük, hogy magyarok! Bizony, pusztán a szovjetek elleni harcért máshol nemigen kaptak volna kormánykitüntetést… A németekkel szövetséges magyar sereg katonájaként sem.
Miközben Putyinnal szívélyes viszonyban van a kormány, eközben gátlástalanul osztogat kitüntetéseket akár a Don melletti honvédelemért is. Olyan kettősség figyelhető meg ebben is, mint például az antiszemita, uszító sorosozásban és a Netanjahuval való bratyizásban: megférnek egymás mellett…
Mindennél fontosabb a kormány építette magyar mitológia
A magyar mindig hősies, mindig a hazáját védi, bárhol és bárkikkel van szövetségben..! Ezért is viselik magyar katonai egységek mindenféle „vitézek” nevét. Igaz, nem mindig sikerül megvédeniük bizonyos honfitársaik életét…
Ó, régi idők! Amikor még a végek dicséretéről szólt az ének, vagy amikor még Damjanich vörössipkásai rohamozták az ellenséget – elbújhatnak mind! Manapság csak az számít hősinek, amit a nácikkal szövetségben követtek el…
Szegény öregek! Aligha gondolják így végig: tán azt hiszik, tényleg valami hősit csináltak, s megérdemlik a magas kitüntetést… Végre ünneplik őket!
Körülöttük a Fidesz-kormány szolgái és települési polgármesterek adják a visszataszító műsort – mintegy újjáépítve az Orbán-kormány által vállalt tengelyhatalmi szövetséget, és mellékesen adnak a magar-román baráti viszonynak is…
Szerző
Friss
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet
- Trump-rendelet visszavonva: a Szabad Média Pályázat nyertesei is fellélegezhetnek