Canjavec Noel 17 évesen már 42 aranyérmet gyűjtött be

Lila bölcsész vagyok. Olyannyira, hogy ha egy mód van rá, a számokat nagy ívben elkerülöm. Most mégis tettem egy kísérletet, arra gondolva, mi lenne, ha… Mi lenne, ha a 17 esztendős Canjavec Noel – december eleje óta kempo Európa bajnok – eddig elnyert, összesen 79 arany- ezüst- és bronzérmét már – valamilyen csoda folytán – születése pillanatától kezdve kiérdemelte volna.

Egy kis számmágia

Tehát: 79:17= 4,6 – azaz évente több mint négy és fél érem tulajdonosa lenne. Nem semmi! Ahogy az sem, hogy a 79-ből a legtöbb az aranyérem, összesen 42. Ezüstből 21, míg bronzból 16 darab birtokosa. És még egyszer: ehhez mindössze 17 esztendős!

– Korán kezdtem, mert apa úgy gondolta, fejleszteni kell a mozgáskoordinációmat. Ráadásul kétbalkezes voltam – magyarázza az izmos, jóképű srác, aki még plusz, igencsak nagyra nőtt. – Így aztán először – még óvodásként – dzsúdóztam, aztán elsőben sotokan karatéztam, majd – miután az edző elment Németországba – áttértem a kurayfat kempora, amit a késői edzések miatt kellett abbahagynom. 2009-ben kezdtem el a Zen Bu Kan kempot, ami egy modern harcművészeti stílus. A név azt jelenti, hogy „az ököl útja”. A kitalálója, alapítója egy magyar volt, dr Harnos Imre hanshi (azaz 10 danos), Ausztráliában élő nagymester. Érdekli a története?

– Nagyon is!

– 1956-ban dr. Harnos Imre a forradalom leverése miatt – amelyben aktívan részt vett – menekülni kényszerült. Ausztráliában telepedett le. 1966-ban 10 év után először tudott hazajönni Magyarországra. Ekkor kezdte el a kempo tanítását. Az edzések csaknem tíz esztendőn át titokban, poros pincékben zajlottak, mivel az akkori politikai helyzetben a hatóságok nem engedélyezték a kempo oktatását. Ennek eredményeként három éven belül kétszer is kiutasították Harnos Imrét Magyarországról, a nagymester azonban nem riadt vissza ezen gátló tényezőtől, és a hetvenes években újfent megpróbálkozott a kempo tanításával. Azóta rendszeresen eljön Magyarországra, a nagy versenyekre. Tavaly azonban már nem engedték az orvosok repülőre ülni. Én is találkoztam, beszélgettem vele.

– Úgy tudom, a harcművészeteknek van filozófiájuk. A kemponak is?

– A legfontosabb, hogy felemeljen. Hogy a sportoló tudja: a saját útját járja, megadja a tiszteletet a társainak, az edzőinek. Ezért is fontos a meghajlás, a kéznyújtás, az ölelés. Mindezek ismeretében és betartásával mássá válik az ember. Tisztelettudóbbá, nyugodtabbá, türelmesebbé, önmagával szemben pedig maximalista lesz. A nagymester tanítása szerint nem az a fontos, hogy az ember nyerjen, hanem az, hogy ha nyerni akar, akkor spirituálisan nyerje meg a harcot, vér nélkül. Nem az a legnagyobb győzelem, amikor száz harcból megnyersz százat, hanem amikor csata nélkül tudsz megnyerni egy ütközetet. A harcászat ugyanis ott kezdődik, hogy az ember verbálisan akarja megnyerni a harcot. Ha már ütni kell, akkor az nem harcművészet, hanem verekedés. Azt gondolom, meg kell tudni mindent azokról, akikkel harcolunk. Amikor már tökéletesen ismered az ellenfeledet, már nem is akarod bántani. És akkor ez már csakis küzdelem, ahol elsősorban önmagamnak bizonyítok.

Az edző vagy a harcos érdeme?

– Érdekes filozófia… A háttere egyértelműen a keleti gondolkodásmód. Említetted a maximalizmust. Valóban maximalista lehetsz; ez látszik az érmeid számán is. Hiszen nyolc év alatt 79-szer bizonyultál kiemelkedően eredményesnek – s ehhez mindössze 17 esztendős vagy és már évek óta felnőtt versenyeken indulsz. Mit érzel egy-egy győzelem után?

– Természetesen örülök, de már azon gondolkodom – hiszen erre neveltek a mestereim az egyesületünkben, a Beton Kempoban –, hogy mit csinálhattam volna még jobban, hiszen a feketeöves vizsgára, meg a tavaszi világbajnokságra készülök.

– Bevallom, meglehetősen tájékozatlan vagyok a harcművészeteket illetően. Már övből is annyi van, különböző színekkel, meg elütő színű csíkokkal…

– Hét és fél, nyolc évi sportolás után jut el az ember a fekete öves vizsgáig. Aztán jönnek a danok. Egy-egy danért való vizsgához ismét több esztendőnyi sportolás kell. A legmagasabb fokozat a 10 dan. Ezt a szintet csak a nagymester éri el.

– Azt már tudom, hogy egy-egy bajnokságon sok érmet lehet nyerni, mert a kemponak számos ága van. Hogy néz ez ki a gyakorlatban?

– Minden versenyen kötelező egy technikai szám. Ez lehet kata – más néven formagyakorlat –, szinkron-formagyakorlat, néha fegyveres formagyakorlat (tradicionális), vagy önvédelem. Versenyszámokból is sokféle van. Én most, az Európa bajnokságon három versenyszámban indultam. Formagyakorlatban bronzérmes lettem, Gi-földharcban egy ezüstöt szereztem, és Európa bajnok lettem pusztakezes viadalban.

– Hányan voltatok ezen az Európa bajnokságon?

– Majdnem 650-en neveztünk. A különféle versenyszámokra 1500 nevezés érkezett, tehát mindenki több területen is meg kívánta méretni magát. Kemény ellenfeleim voltak. Alaposan meg kellett küzdenem az eredményességért.

– Egy korodbeli fiúnak azonban nem csak sportolásból áll az élete…

– Természetesen tanulok. A Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziumba járok. A sport sok időmet elveszi, így gyakran előfordul, hogy csak késő este veszem elő a tankönyveimet. Azért az erős négyes átlagot mindig hozom.

– Mit szólnak az osztálytársaid, a tanáraid a sportsikereidhez?

– Akik tudnak róluk – az osztályfőnököm, meg a barátaim –, gratulálnak. Bevallom, szégyenlős vagyok. Nem szeretek az eredményes versenyeimről beszélni, nehogy dicsekvésnek tűnjék, hiszen biztosan vannak nálam sokkal eredményesebbek is. Erre a beszélgetésre is csak hosszas unszolás után szántam rá magam.

– De ha már mégiscsak beszélgetünk, elmondanád, hogyan telnek a napjaid?

– Hetente négy edzésem van. Pluszban, kiegészítő edzésként, bokszolok, meg a kisebbeket – 5-13 éveseket – tanítom kempozni. Szórakozni nem nagyon járok, mert hasznosabbnak, fontosabbnak tartom a sportot és a tanulást. Azért néha összejövök a barátaimmal, akikkel jókat beszélgetünk. Ha van egy kis időm, akkor gitározom. Magamtól tanultam meg, és nagyon szeretem. Van egy amerikai bulldogom, vele jókat szoktunk birkózni. Néha a 10 éves öcsémmel is, aki egy darabig szintén kempozott. De abbahagyta, mert más sportok kezdték érdekelni. Most éppen focizik, és jó benne. Jó volt a kempoban is, jobb, mint én az ő korában. De ha így döntött… A húgom szintén elkezdte a kempot, de aztán táncolni kezdett. A versenyszerűen űzött akrobatikus rock and roll után áttért a szintén versenyszerű hip-hopra.

A győztes viadal

– Az Európai bajnoki címmel tavaly igen szép eredménnyel zártad az évet. Milyen terveid vannak erre az esztendőre?

– Egyelőre a tavasz áll az érdeklődésem – meg a felkészülésem – középpontjában. Márciusban lesz Portugáliában a kempo világbajnokság, ahol minden erőmmel azon leszek, hogy sikert könyvelhessek el. Aztán, ha hazajöttem, következik a feketeöves vizsga, amit egy éves felkészülés előz meg.

Látom a bajnokon, hogy már elege van. Nem faggatom tovább. Így is protekcióm volt nála. Vállalta az interjút, mert a nagymamája vagyok. Aztán – a megíráskor – nehezen születtek meg a mondatok, mert úgy éreztem, az az etikus, ha ebben az esetben csak újságíró vagyok. A nagymamát és az újságírót viszont nagyon nehéz volt szétválasztani. Remélem, sikerült…