Connect with us

Sport

Szupersport éjszaka: hajnalban lép pályára Fucsovics

Megosztás

A magyar szurkolók hamisítatlan sportéjszakára készülhetnek vasárnapról hétfőre virradó éjjel, ugyanis az amerikai futball két „világbajnoki elődöntője” után Melbourne-ben Roger Federer ellen lép pályára Fucsovics Márton.

De kezdjük az elején!

Az amerikai futball rájátszásos szakaszára hagyományosan januárban kerül sor,  „wild card” kör után már a főcsoport elődöntőit, majd a döntőit rendezik meg. Ez utóbbi, az AFC és az NFC fináléjára kerül sor január 21-én az Egyesült Államokban. Egy héttel később a két bajnok csap össze az LII Super Bowl-on.

Az Amerikai Főcsoportban (AFC) a címvédő New England Patriots a Jacksonville Jaguars együttesét fogadja. A hét közben a bostoni szurkolóknak volt miért izgulniuk, ugyanis Tom Brady, a Patriots ötszörös bajnok irányítója kisebb kézsérülést szenvedett, ami miatt edzést is ki kellett hagynia. A találkozó esélyese ezzel együtt is a sorozatban hetedik AFC-döntőjére készülő New England, azonban a Jacksonville, amely 1999 után játszhat újra a Super Bowlba jutásért, az előző körben hatalmas meglepetésre, idegenben a Pittsburgh Steelerst búcsúztatta. A tengerentúli szakértők főként azért várják az összecsapást, mert a New England két Super Bowl-vereségét a New York Giantstől szenvedte el, amelynek az Tom Coughlin volt a vezetőedzője, aki most a Jacksonville-nál dolgozik sportigazgatóként. Sokak szerint ha valaki, ő tudja, mi lehet az ellenszer Brady ellen.

Calais Campbell (Jacksonville Jaguars) megpróbálja megállítani Tom Brady-t (New England Patriots)?

Az NFC-ben a Philadelphia Eagles és a Minnesota Vikings mérkőzésén két olyan csapat találkozik, amelynél alapvetően csereirányítók vezetik a támadókat, igaz, míg a Phildelphiában Nick Folesnak csak az alapszakasz végén kellett beszállnia, addig a túloldalon Case Keenum kiharcolta magának a kezdő pozíciót. Philadelphiában számos kutyamaszkot lehet majd látni, ugyanis a szurkolók több ezer darabot vásároltak ezekből az Atlanta Falcons legyőzését követően, mivel a szakértők – az első kiemelés ellenére – a kezdőirányító Carson Wentz sérülését követően esélytelennek (azaz underdognak) nevezték az Eagles csapatát.

A Minnesota történelmi tettet hajthat végre, ugyanis sikere esetén az első csapat lehet, amely otthon játszik a Super Bowlon. Az LII Super Bowl-nak ugyanis a minneapolisi U.S. Bank stadion ad otthont, a február 4-i összecsapást az NBC televízió közvetíti. A mérkőzés előtt Pink énekli majd az amerikai himnuszt, míg a nagyszünetben Justin Timberlake ad várhatóan fantasztikus show-t.

AFC:
New England Patriots-Jacksonville Jaguars, vasárnap 21.05

NFC:
Philadelphia Eagles-Minnesota Vikings, hétfő 0.40

Fucsovics hajnalban lép pályára

Aki túléli a két NFL mérkőzést, vegyen magához még egy kancsó kávét és kapcsoljon az Eurosportra. Az Ausztrál Open nyolcadik napján már a legjobb 16 között játszik egymás ellen a világklasszis Roger Federerés a feltörekvő magyar tehetség Fucsovics Márton.

Melbourne-ben már elkészítették a sorsolást, eszerint a Rod Laver Arénában két női egyes mérkőzés után következik a Fucsovics-Federer összecsapás.

A program magyar idő szerint hétfőn hajnali 1 órakor kezdődik, így a svájci és a szabolcsi fiú mérkőzése várhatóan 4 óra után kezdődik.

Szóval vasárnap este 9 órától nagyjából hétfő reggel 7-ig tart majd a két fantasztikus amerikai futball főcsoport döntő és a nagy érdeklődéssel várt generációk csatája.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Fucsovics Márton: Extázisba kerültem!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük