Banánköztársaság
Egyetlen kérdés Vidnyánszky Attilához a folyamatosan ekézettektől: miként képzeli a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet, mi lesz az első mondat?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa egy kérdésben foglalta össze azt a teljes őrületet, amivel Vidnyánszky „operál”. A szája egyszer azt mondja, hogy „beszéljük meg”m majd pár perc múlva kibukik egy lekicsinylő, alázó nyilatkozat tőle azokról, akikkel dumcsizni szándékozott.
„Egyetlen kérdést szeretnénk intézni Vidnyánszky Attilához
– aki Kossuth-díjas színházrendező, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház főrendezője, az Emberi Erőforrások Minisztériuma döntés-előkészítő testületének, a Színházművészeti Bizottságnak elnöke, a színházművészet szakmai érdekeinek védelmét ellátó Magyar Teátrumi Társaságnak elnöke, a Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának művészeti képzésért felelős rektori megbízottja, a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó művészeti vezetője, a Déryné program szakmai bizottságának tagja és 2020. szeptember 1-től a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány tulajdonosi jogkörrel felruházott, korlátlan időre kinevezett kuratóriumának elnöke, és aki számtalan nyilatkozatának egyikében a következőt mondta:
„A kuratórium és a szenátus, valamint a HÖK együttműködésére és tárgyalásra van szükség. Párbeszédet, szakmai vitákat folytatni, megalapozott álláspontokat ütköztetni. Ez a következő hónapok feladata.”[1]
miként képzeli a megalapozott álláspontok szakmai ütköztetését,
a párbeszédet azok után, hogy kinevezése előtt is és azóta is
-
- folyamatosan becsmérli az egyetemünkön folyó munkát, annak minőségét köztudomásúan alacsony színvonalúnak tartja,[2]
- nagy mestereink életművét lenullázza,[3]
- a tanári kart megengedhetetlen jelzőkkel illeti, egy részét bagázsnak[4] (etimológiai szótár: csőcseléknek) nevezi,
- többekről név szerint valótlanságokat terjeszt,[5]
- feltételezéseken alapuló határozott kijelentéseket tesz; az egyetem működését, elmúlt évtizedeit egyáltalán nem ismeri, de olyan érveket ismétel meggyőződéssel, amelyek nem igazak,[6] azok tényekkel, adatokkal bizonyított cáfolataival [7] nem törődik, és ezzel megtéveszti a közvéleményt;[8]
- a hallgatókat rendszeresen infantilizálja és sértegeti,[9]
- az egyetemen felhalmozott tudást nem tiszteli, az elért eredményeket nem létezőnek tekinti, az oktatási hagyományokat megkérdőjelezi,[10]
- az egyetemen végzett munka iránt nem mutat kíváncsiságot; saját bevallása szerint már 2014-től tervezi a változtatást, de ez ügyben az egyetem vezetőségét soha nem kereste, kurátori felkérése kapcsán sem kezdeményezett párbeszédet, ezzel szemben szüntelen erődemonstrációt folytat kormányzati felhatalmazással;[11]
- a modellváltás folyamatában kialakult vitát buzgón politikai erőtérbe helyezi, egyértelműen ideológiai harcot vív, direktívákat fogalmaz meg; [12]
- az egyetem ügyében is következetesen és cinikusan végzi azt az áldozatos munkát, amit a magyar színházi szakma kettészakításáért vállalt magára; vérbeli kultúrpolitikusként meghatározza a magyar filmművészet iránymutató témáit; [13]
- jövőbeni terveinek egyeztetés nélküli, határozott megfogalmazásával súlyosan és alaptörvénybe ütközően sérti az egyetemi autonómiát; megszólalásainak manipulatív retorikája kikezdhetetlen, önmagát mártírként és áldozatként tünteti fel,[14]
- összekeveri egyetemünket kimondott és ki nem mondott ellenségképekkel, miként a „balliberálist” a szabad szellemiséggel; összeesküvés-elméletei és mellérendelt jelzői burkoltan kirekesztőek;[15]
- megkérdőjelezi véleménynyilvánításhoz való jogunkat, nemzeti identitásunkat és elkötelezettségünket a magyar kultúra iránt, morális hozzáállásunkat a hallgatókhoz — röviden:
miként képzeli a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet, mi lesz az első mondat?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa
Alátámasztás és levezetés a lábjegyzetekben.”
Szerző
