Connect with us

Ez a nap

Ma még élvezze a gyönyörű időt, hétfőtől rajtunk üt a kemény ősz

ősz
Megosztás

A hétvégén még velünk marad az aranyősz, de hétfőtől itt az ősz kemény változata, nem leszünk boldogok tőle.

Hétvége

Szombaton a párásság megszűnik, de marad egy változó vastagságú, időnként áttetsző, időnként vastagabb, máskor szakadozott felhőréteg, ezért inkább bujkáló, szűrt napsütés lesz a jellemzőbb. Erősebb napsütés inkább a délutáni órákban, főként a déli és keleti országrészben valószínű. Délutánra ismét 20 fok köré melegszik a levegő.

A késő délutáni, esti időszakban, északnyugaton kialakulhat elszórtan egy-egy záporeső, másutt nem kell csapadéktól tartani.

Éjjel egy hidegfront éri el hazánkat nyugat felől. Megvastagszik a felhőzet, felélénkül az északi szél, és a Dunántúlon már szórványosan, de sokfelé eleredhet az eső is. A Dunától keletre változó felhőzet, gyenge légmozgás lesz jellemző.

Vasárnap az ország döntő részén felhős, borongós idő ígérkezik, keleten, elsősorban a Tiszántúl térségében várható szakadozott felhőzet, változó napsütés. Az esti órákig, a borús tájakon elszórtan, de csak kisebb esőkre, szemerkélésekre kell számítani.

A Dunántúlon erős északnyugati szél támad és hűvös lesz délután is, míg keleten gyenge légmozgás és még enyhe idő valószínű.

Este, éjjel kiterjedtebb, intenzívebb esőzés érkezhet nyugat felől terjeszkedve. A csapadékmező hajnalig várhatóan a Tisza vonaláig jut, attól keletre nagyobb valószínűséggel marad a változó, szakadozott felhőzet eső nélkül.

A hőmérséklet jellemző átlaga (oC):

szombat reggel 7 – 11,

szombat délután 17 – 21,

vasárnap reggel 8 – 13,

vasárnap délután nyugaton 11-14, keleten 15-19 fok körül alakul.

Jövőhét

Hétfőn növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de szerte az országban hidegfront és mediterrán ciklon alakítja az időjárást. Most az a legvalószínűbb, hogy eleinte országszerte kiadós eső esik, majd egyre inkább a keleti országrészre húzódik a csapadék. Mindeközben a Dunántúlon viharossá erősödik, keleten is élénkül a szél.

Keddre előreláthatólag még tovább romlik az idő: erős, gyakran viharos északi szél fúj, tovább csökken a hőmérséklet, és borongós időben sokfelé, előreláthatólag elsősorban a Dunától keletre jelentős eső esik.

Szerdán várhatóan kelet felé távozik a csapadékos, szeles időjárást okozó ciklon. Nyugaton már javulásban bízhatunk: szélcsendes, változóan felhős-napos, párás idő ígérkezik. Kissé emelkedik a hőmérséklet. Keleten még szeles, szürke idő a valószínűbb gyengülő, megszűnő esőkkel.

Na és a hétvége?

Csütörtökön, pénteken és szombaton újabb, ezúttal szórványosabb, több hullámban érkező esőket, záporokat adó csapadékmező érheti el térségünket átmeneti időszakokra felszakadozó, majd ismét megvastagodó felhőzettel és időről-időre megerősödő széllel.(eumet.hu)

ősz

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük