Connect with us

Bulvár

Ezt ígérik a csillagok: a Rák szerelme legyőzhetetlen, az Oroszlán munkahelyi flörtbe bonyolódik, a Halak.. – Te mire vársz?

horoszkóp
Prev1 of 4
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Kit ne érdekelne, hogy mit ígérnek a csillagok az, amit az alábbiakban olvashat, de mindenképpen irányt mutathat, hogy kinek miben kell „erősítenie”, ki dőlhet hátra nyugodtan egy kávét kérve, vagy ki van pontosan ott, az életében, amit megálmodott.

Kos

Szerelem: Maga sem tudja kezelni a haragját, nem csodálkozhat azon, ha a dühe mások elutasításába és rosszallásába ütközik. Van, akiről pedig egyszerűen csak lepereg az a rossz szó, amivel illeti őt. Mások, mint például a kedvese is, pedig azzal a jól bevált módszerrel élhetnek, miszerint legjobb védekezés a támadás. Ha ezt felismeri, és inkább humorral, iróniával, de nem cinizmussal kezeli a saját és mások dühét, akkor mindjárt egy másik dimenzióba emeli fel a konfliktust.

Oda, ahol már lehet rá megoldást találni. És visszatér a szerelem is.

Karrier: Kedvességgel közelítsen afelé az ember felé, akinél szeretne elérni valamit.. De ha nem is tesz semmit, az áskálódásoktól mindenképpen tartsa távol magát! Még hallgatóként se vegyen részt ilyesmiben!

Bika

Szerelem: Úgy érzi, teljesen összekuszálódott az élete. Nem feltétlenül ön a hibás a kialakult helyzetért, de abban igen, hogy hajlamos a dolgokat még tovább bonyolítani. Próbáljon meg rugalmasabban alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez, ugyanakkor azokat a megrögzött rossz szokásokat, amik már önt is idegesítik, igyekezzen kiküszöbölni az életéből! Meglehet, erről felerészben a párja is tehet.

De önnek kell megadni a kezdeti lökést.

Akár azon az áron is, hogy teljesen átrendezi az otthonát. Megújult tér kell!

Karrier: A karrierjénél, a pozíciójánál is fontosabb most, hogy anyagilag miként viszonozzák a teljesítményét. Ha ezen a téren a hivatásában nem járhat sikerrel, akkor kénytelen lehet más források után nézni.

Ikrek

Szerelem: Bár most inkább az okosság és az ész vezérli, azért a szerelmeket és az érzelmeket sem kell kihajítania a repertoárjából, ahogy azt a hátráló Vénusz jelzi. Csak ne kérdezgessen túl sokat a kedvesétől! A kérdéseket már nyomozásnak, gyanakvásnak érezheti, és ha nincs is mit takargatnia, akkor is elkezdhet félni attól, hogy valamit talán rosszul csinált.

Ezzel kihívhatja maga ellen a sorsot: a végén lesz oka a gyanakvásra. Ne tegyen végletes kijelentéseket!

Karrier: Itt az ideje, hogy szélesítse a látókörét, hogy nyitottabb legyen új módszerekre, értékelje mások ötleteit. Persze ez nem jelenti azt, hogy a sajátjait éppen háttérbe kellene szorítania. Legyen minél kreatívabb a munkájában is!

Szerző

Prev1 of 4
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük