Connect with us

Banánköztársaság

Ez a hülye kormány magához hülyíti a népet —Lapzsemle

lapzsemle
Megosztás

Ezen a héten a Heti lapzsemlét egy kis népzsemlével vegyítem. „Ennyire hülye kormánya a rendszerváltás óta nem volt Magyarországnak” — mondta nemrég a Momentum elnöke, Fekete-Győr András, de amikor a koronavírus-járványról van szó, a magyar nép igen nagy része igyekszik felzárkózni a rezsim sötétségéhez.

Engem te ne védjél!

Az utcán járva-kelve már a járvány tavalyi kitörése idején is kiemelkedő bölcseségekkel találkozhattunk. (Napozó nénik című cikkemben összegyűjtöttem pár kijelentést.)
Magukat nagyon okosnak képzelő ismerőseim több mint egy évvel a járvány kitörése után is képesek hasonló szellemi teljesítményekre.
Egyikük büszkén magyarázza, hogy ha valaki azt írja neki a közösségi oldalon, hogy azért oltatta be magát, mert másokat is védeni akar, ő rámordul, hogy „engem te ne védjél”… „Tudományos” felfedezést is mellékel hozzá, mert szerinte az már bizonyított tény, hogy akit beoltanak, az sokkal jobban fertőzi a környezetét, mint mások… Szóval, ha jól értjük Nobel-díj esélyes ismerősömet, minél több oltást adnak be, annál jobban elszabadul a járvány…

Csak a megszokott ökörségek

Azon már meg sem lepődök, amikor egészen váratlan helyzetben, korábban józannak gondolt ismerős áll elő a vakcinába beültetett gonosz chipek elméletével. (Ennek egy korai, járvány előtti változata volt, amikor a nép azzal büszkélkedett, hogy már van a kutyusában csipsz.) A forrást persze soha nem képesek értelmesen megjelölni, a többségnek fogalma sincs arról, hogy mielőtt bármit készpénznek veszünk, nézzük meg, milyen szerkesztőségből származik.
Pedig nem lenne bonyolult: talán egy tucat komoly forrás létezik magyar nyelven, csak ezekre kellene figyelni. A kormánypropaganda azonnal kiesik, az ilyen-olyan bulvárizék szintén, maradnak olyan források, mint például a HVG, 24.hu, 444.hu (Qubit), Telex.hu, Népszava. Olyan műhelyek, ahol még mindig komoly erőforrásokat szánnak a hírek előállítására, ellenőrzésére, szerkesztésére. Hadd soroljuk ide az említetteknél sokkal kisebb, de heroikus munkát végző Városi Kurír műhelyét is.

lapzsemle

Fejétől bűzlik

Elég egy gyors hétvégi sajtószemle, hogy lássuk, mi okozhatja az általános szellemi színvonal megroggyanását. Orbán pénteken találta azt mondani, hogy egy WHO-protokoll miatt nyitják gyorsan újra az óvodákat és iskolákat. Ilyen protokoll azonban a WHO-t ismerők szerint nem létezik. Ugyanez az Orbán egy héttel korábban még a legújabb „nemzeti konzultációval” magyarázta az iskolák nyitását, csakhogy ilyen kérdés a propaganda-közvéleménykutatásukban nem volt.
Müller Cecília is buzgón zárkózik fel a nagyfőnökhöz. Képes egy sajtótájékoztatón belül rossz hazai adatokról beszélni, majd a járványügyi helyzettel indokolni az iskolák nyitásának erőltetését.

Ez a leghülyébb kormány

Fekete-Győr András az egészségügyi dolgozók ezreit elüldöző változtatások járvány idején erőltetett őrületéről mondta azt, hogy „ennyire hülye kormánya a rendszerváltás óta nem volt Magyarországnak.”
Az egyes eseteket mérlegelve persze nehéz eldönteni, mikor volt szó hülyeségről, mikor gonoszságról és mikor korrupt, kapzsi gazemberek trükkjeiről. Tény azonban, hogy tavaly március óta láttuk beteg emberek tömegeinek kisöprését és hazaküldését a kórházakból, amit „ágyfelszabadításnak” neveztek; hihetetlen mennyiségű lélegeztetőgép beszerzésének gyanús gigaüzletét, majd ennek megismétlését a kíni vakcinaüzlettel; a népet fegyelemre intő parvenük dubajozását és korrupciógyanús yacht-buliját; eszement döntések egész sorát a sporttal, különösen a focival kapcsolatban.
Miért hinné el ezeknek akár egyetlen szavát is bárki? Ilyen helyzetben miért ne fordulna a lakosság nagy része inkább a közösségi médiában ömlő marhaságok felé?

Lapzsemle cunami!

lapzsemle

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük