Nemzeti lószarszag az éjszakában – a rózsaszín turul és a papírmasé István király

Annak az országnak, amelynek vezetője bicskával eszi a vattacukrot, kifejezetten jól áll a rózsaszín turul és a papírmasé István király. Nézd már, Mancikám, milyen szépen mozog! Rab László szŰrreál összefoglalója a 33-as hétről.

Magát ünnepeltette a Minner az augusztus 20-i katyvasszal,

volt benne minden, akár a búcsúban. Ízléses, minden ízében fideszes szellemiségű ünnep volt ez, visszafogott és mértéktartó. Talán még ha Koppány vezér Budapest négy pontján (!) krumplit osztott volna, s maga a pride-turul tette volna fel a koronát Orbán Viktor fejére, az lett volna az államalapítás csimborasszója. De hát ne siettessük az időt, a fideszes ünnepszervezők majd sort kerítenek erre is. Most Pista kircsi ünnepén a modern szál lett megbizgerálva, nem is tudom, a Szent Jobbot ki lehetett volna faragni sárgarépából, azt járhatta volna körül Manci néni és Lonci bácsi mélységesen mély áhítatban.

Éveken át gondosan nézegettem a kitüntetettek listáját, most már erről is leakadtam

Ez a rendszer ugyanis nem tud egy rendes, olvasható írónak díjat adni, mert a rendes, olvasható írókat, a tisztességes festőket és szobrászokat már rég kinyírta, tanárból, orvosból is az maradt mellette, aki keveset számít vagy nagyon kell neki a pénz. Nincs már olyan, mert a Mini megszüntette, hogy egy cigány, egy király, ami régen azt jelentette, hogy minden seggnyaló mellé kell választani egyet a túloldalról is. Ma már csak a lojalitás számít, a művészi teljesítmény nuku, érdektelenné vált az állam ünnepe, az állam ülepe lett belőle, a tudósok is azért kapták Pista alkalmával a plecsnit, mert voltak szívesek szétverni az akadémiai rendszert. Mindösszesen köpök rá, hogy kit jutalmaz az Orbán-rendszer, s kit nem. A független művészek és tudósok odavannak, kicsit a hitleráj elevenedik meg abban, ahogyan a NER demonstrálja, ki áll mellette, kire számít, kire büszke. Már egy kicsit szagos is, ha valaki belemosolyint a kamerákba díjátadás után, évek múlva ugyanis szégyellni fogja, de majd kitalál valamit arra, mit kell akkor mondani.

Nem néztem a tűzijátékot,

nem jutott el hozzám semmi, ami ennek a tetves rendszernek a lényegét adja, ezúttal nem néztem Falucskai Ivettet sem, aki egy percben elmondja a Seggszeleplehelet TV 1-es adásában, hogyan ünnepölt a Zország. Van azért ellenpéldám, voltam ugyanis augusztus 20-i ünnepségen 19-én este. A főváros XV. kerületében vettem részt egy ünnepségen, amelyen először is köszöntötték Hárspataki Gábor karatést, aki bronzérmet szerzett a tokiói olimpián, s puszit kapott Cserdiné Németh Angéla polgármestertől. Aki utána rövid beszédben utalt arra, hogy István király szeretetre, békességre, együttműködésre építette országát, ellentétben a gyűlölségre alapozott orbánizmus hagyományaitól. Felléptek a Szilas Néptáncegyüttes szépséges táncosai, a zeneiskola rezesbandája is játszott, megmutatta magát a kerületből elszármazott hegedűművész, s csinnadratta nélkül, lézerfényekkel ért véget a muri.

Teljesen olyan volt, mintha egy rendes országban volnánk, ahol van mit ünnepelni. Egy olyan pontján Budapestnek, amelyet azért büntet a rablókormány, mert évek óta ellenzéki vezetőket merészel választani.

Ezért az István király belátó és bölcs kormányzását példának tekintő Orbán 3 és fél milliárd forintot sunyít el a kerülettől évente, hogy kevesebb járdát, játszóteret lehessen építeni. Az elrabolt pénzt aztán odaadja olyan városoknak, kerületeknek, amelyben saját vazallusai dőzsölnek. Mindegy, hogy ki mit teljesít, mire képes és mennyi erőfeszítés van mögötte. És odaadja a felszabadult pénzt saját seggnyalóinak, ez most a modern államalapítás. Megteremti úgymond a nemzeti burzsoáziát. Ez volt a sárazsadányi szőlőbirtokos időkben Orbán mániája 2008-ban.

S milyen lett ez a nemzeti burzsoázia?

Megmondom, valóságosan is szarszagú. Lakóhelyemen, a festői szépségű Budakeszin, amely település teljesen úgy néz ki, mint egy Rákóczi téri kurva (mindenki átmegy rajta), hetek óta irgalmatlan szarszag terjeng az augusztusi éjszakában. Elébb azt gondoltam, valaki biztos szemetet éget, de aztán olvasom, hogy valójában a nemzeti burzsoázia szarszagát érzem, merthogy Rákay Filip, Vágó István egykori tévés tapsoltatója, aki szerint kétmillió lázadó vett részt az Orbán-melletti, Gyurcsány-ellenes Kossuth téri tüntetésen, lovardát működtet a hegyoldalban, s a lószart egy templom mellé hordja Makkosmária településrészen. Ott gyűjti egy konténerben, meglehet, hogy annak penetráns szaga ülepszik ránk éjszakánként, amikor is a fideszes hullócsillagokat nézegetjük a párommal a kertünkben. Rákay, aki 50 milliós dzsippel jár, azzal lett mérhetetlenül gazdag ember, hogy elvtelenül beállt a Minidicsőítő papagájok táborába.

A nemzeti burzsoázia kialakulásának mintapéldája az ő esete, nem kellett teljesítmény ahhoz, hogy előre juss, épp csak jó időben kellett a rendszer hátsójában lenni.

Nem egyedi eset, több ezer nemzeti burzsoá így emelkedett fel. Úgy kaptál 11-ben nemzeti dohányboltot, hogy előtte be kellett menned (Agárdon mesélte egy figura, amikor még újságíró voltam) a Fidesz-irodára, és ha rokon, családtag vagy haver voltál, bevettek a buliba. Minden más esetben gyanús egyénként kezeltek, s elbuktál a pályázaton, naná. Mindezt nem sopánkodásként írom, így volt, loptál, csaltál, hazudtál, ez volt a boldogulás ára az Orbán-rendszerben.

Azért beszélek róla múlt időben, mert nem tart örökké, jön az édes kis banánhéj, elcsúszik rajta ez az országot szemétségekkel szétszaggató antikirály, s akkor egy szemvillanás alatt vége lesz, hullani fognak az összehengerített dollárkötegek a szélben, hazamannek a rózsaszín sámánok, s megszűnik a szarszag.

Hogy mi lesz utána, nem tudhatom

De a rablóvezér kokainbarlangjából valahogy vissza kell találnunk István király ellopott művéhez. Ami, mondanom sem kell, a miénk. S még véletlenül sem a lószart gyűjtögető Rákayé. Ez volt a 33-as hét. Jöjjön a 34-es. Hűvös szelek járnak.

Kapcsolódó

Éljen augusztus 20, az 500 forintos kenyér ünnepe!

A leszúrt Rittberger – avagy a nőutáló Mini