Banánköztársaság
„Apa! Nézd milyen szép buddha-szobor! Vegyünk egyet. – Fújj, ez nem szép! Mi magyarok vagyunk, nekünk csak Jézus való!”
„Taníthatunk mi elfogadást, ha közben mindenhonnan ömlik a gyerekekre az ellenkezője. A világ tényleg rossz irányba tart, vagy csak én ülök fordítva a moziban…” – tette fel a kérdést Balatoni József -Jocó bácsi- gyakorló tanárember közösségi oldalán, akit egy hétvégi „élménye” erősítette meg abban, hogy „egyre kevesebb a remény, mi meg vívjuk a szélmalomharcunkat az iskolában, ameddig bírjuk.” Történt mindez 2021. Magyarországán, Európa közepén, egyelőre Unió-tagként.
„Taníthatunk mi elfogadást, ha közben mindenhonnan ömlik a gyerekekre az ellenkezője. A világ tényleg rossz irányba tart, vagy csak én ülök fordítva a moziban…” – tette fel a kérdést Balatoni József -Jocó bácsi- gyakorló tanárember közösségi oldalán, akit egy hétvégi „élménye” erősítette meg abban, hogy „egyre kevesebb a remény, mi meg vívjuk a szélmalomharcunkat az iskolában, ameddig bírjuk.” Történt mindez 2021. Magyarországán, Európa közepén, egyelőre Unió-tagként.
Semmi extra, csak egy szombati vásárlás egy hétköznapi boltban….
„Tegnap egy lakberendezési áruházban jártam. Tudom, tudom, minek megyek oda szombaton délelőtt, amikor tudom előre, hogy mi vár rám. A válasz egyszerű: akkor volt rá időm. De most egy darabig nem megyek, mert amit tapasztaltam, az minimum felért egy agyérgörccsel.
Már azt nagyon nehezen értem meg, hogy valakik ezeket az áruházakat hétvégi programnak, családi játszótérnek használják.
Értem, hogy van, aki nem tudja hova tenni a gyerekét, vagy inkább viszi magával, amivel alapjáraton semmi baj sem lenne, ha ezzel nem zavarnák azokat, akik tényleg csak vásárolni mennek. A gyerekek többsége mindenféle kontroll nélkül rohangált, pakolta, szórta a polcokon lévő árukat, kiabált, sikított. Persze, megint jöhettek azzal, hogy érzéketlen vagyok, mert nem gondolok bele, hogy biztos adhd vagy autizmus az ok.
Egyrészt azért azt észreveszem, másrészt ennyi gyerek nem az, harmadrészt rájuk is rájuk lehet szólni, sőt, viselkedni is tudnak.
De elvétve tapasztaltam azt, hogy a szülők rászóltak volna a gyerekükre, elmagyarázták volna, hogyan is kellene viselkedni. És volt, aki pedig rászólás gyanánt üvöltött a gyerekkel és megrángatta. Hát, egyik sem jó megoldás. Persze, nem vagyok szülő, de elég sokat megyek gyerekekkel, vannak körülöttem gyerekek, és lehet őket kezelni. Tényleg. Csak időt meg energiát kell rá szánni.
De a csúcs nem ez volt… Hanem egy elkapott beszélgetés
Egy 6-8 év körüli fiú talált egy Buddha szobrot, és szólt az apjának.
- „Apa! Nézd milyen szép szobor! Vegyünk egyet.
- – Fújj, ez nem szép! Mi magyarok vagyunk, nekünk csak Jézus való!”
Ritkán van, hogy lefagyok, de ettől a mondattól nem kaptam szikrát. És így megy tovább a más vallás, nemzetiség elleni negatív érzés, apáról fiúra. Hisz Buddha rossz, Jézus jó, a külföldi rossz, a magyar jó. Majd aztán ők lesznek, akik adott esetben számonkérnek, hogy miért tanítok más vallást, ami nem a kereszténység. Végtelenül szomorú lettem.
Mert taníthatunk mi elfogadást, ha közben mindenhonnan ömlik a gyerekekre az ellenkezője.
A világ tényleg rossz irányba tart, vagy csak én ülök fordítva a moziban…
Mert azt fogadjam el, hogy a szülők nem nevelik a gyereküket, csak nőnek mint a dudva, alapvető erkölcsi és viselkedési normák nélkül. De azt ne fogadjuk el, ha valakinek más a vallása, nemzetisége.
Minden kommunikáció is efelé irányul. És egyre mélyebben, egyre markánsabban ivódik az emberekbe a gyűlölet. Pedig olyan jó lenne, ha… De egyre kevesebb a remény, mi meg vívjuk a szélmalomharcunkat az iskolában, ameddig bírjuk.”
Szerző
