Tech - Tudomány
Nagy-Britannia első lakói feketék voltak

Miről tanúskodnak a tízezer éves csontok? 1903-ban találták meg Nagy-Britannia legrégibb lakóinak csontjait. A DNS-ről akkor még mit sem tudtak. Most viszont kutatók a DNS alapján rekonstruálták az első brit polgárokat.
Az eredmény kissé meglepő, hiszen egyértelműen fekete a bőrük színe és hullámos a hajuk. A szemük viszont minden bizonnyal kék volt – állítják a kutatók, akik hosszas munkával rekonstruálták az első brit polgárokat.
Ebből is látszik, hogy a modern fajelméletek tudományosan semmilyen alapra sem támaszkodnak – nyilatkozta a kutatás vezetője a Daily Mailnek. A fajelmélet modern konstrukció, melynek a valóságalapja gyakorlatilag nulla. A fajelmélet a brit birodalom idején vált különösen népszerűvé Nagy-Britanniában. Indiában mindössze 300 ezer brit irányított több mint 300 millió embert! Ennek alátámasztására a fajelmélet hasznosnak bizonyult. A brit uralkodó osztályt annyira áthatotta a fajelmélet, hogy maga az uralkodó is ezt hirdette. A király nyíltan szimpatizált a náci fajelmélettel, és ezért távolították el a trónról a harmincas években.
Ma a migránskérdés miatt újra divatba jött a fajelmélet a szélsőjobboldalon Nagy-Britanniában. Mindez azonban csak a brit társadalom kisebbségére jellemző, hiszen Londonnak például olyan muzulmán polgármestere van, akinek a szülei Pakisztánból vándoroltak be Nagy-Britanniába.
Lengyel Miklós
Szerző
Friss
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!