Kultúra
Ötven éves a „Kabaré”, az első LMBTQ-film
50 éve, hogy bemutatták a „Kabarét” Bob Fosse úttörő 1972-es filmmusicalét, amely a Németországi Weimari Köztársaság haldokolása és a náci párt térhódítása idején játszódik Berlinben. A lehetetlen szerelmek szeretéséről és az önfelfedezés gyötrelméről szóló történet.
50 éve, hogy bemutatták a „Kabarét” Bob Fosse úttörő 1972-es filmmusicalét, amely a németországi Weimari Köztársaság haldokolása és a náci párt térhódítása idején játszódik Berlinben. A lehetetlen szerelmek szeretéséről és az önfelfedezés gyötrelméről szóló történet a demagógok és a megalkuvást nem tűrő gyűlölet világában, tragikus közvetlensége miatt is lett világsiker. 2021-ben az eredeti musical egy újabb feldolgozását mutatták be a londoni West Enden, amelyet elismerés és siker fogadott, de most beszéljünk az idén %0 esztendős hollywoodi tabukat döntögető filmről.
„Búcsú Berlintől”
A film nagyrészt önéletrajzi jellegű, 1939-ben megjelent Christopher Isherwood regény, a „Viszlát Berlin” alapján készült. Az író 1929-ben utazott a városba annak élénk melegélete érdekeltre. Ott élt a szerencsétlenek tömege között, akik a létalapját adták az olyan ambiciózusan csillogó szemű Sally Bowlesnak, Liza Minnelli és a provokatív ceremóniamesternek, akit Joel Gray alakított az 1972-es filmben Csak érdekesség ként: Gray olyan sztárok elől nyerte el ezzel a szereppel az Oscart-díjat mint Al Pacinót, Jamest Caan és Robert Duvall .
De vissza filmhez: a férfiak közötti szex Nagy-Britanniában, illegális volt, Berlin viszont vonzotta a szexturizmust, és melegbárok százai voltak a városban. Isherwood egy olyan országot talált, amely vakon a mélységbe süllyedt, miközben lakói belefulladtak a hanyatlásba. Az antiszemitizmus erősödött, a nácik megduplázódtak,
A biztos végzet regénye
A szerző nem találja örömét a mindent elöntő dekadenciában. A regényt előrelátható végzet hatja át, amely mára egyfajta történelmi dokumentumként szolgál, amely részletezi azokat a körülményeket, amelyek lehetővé tették a nácizmus győzelmét.
LMBTQ a filmvászonra
Fosse filmje hat évvel azután jelent meg, hogy a színpadi musical debütált a Broadway-en, a szövegekkel és a zenével John Kander és Fred Ebb dalszerző duó, valamint Joe Masteroff könyvével. Masteroff újraértelmezte Isherwood szavait minden tábor és kicsapongás orgiastikus ünneplésére, fokozva a homoeroticizmust és háttérbe szorítva a fasizmus brutalitását. Fosse filmje valójában az Isherwood-regény és a színpadi előadás eredeti változatának hibridje, azokat ötvözi.
Témájából adódóan a Kabaré nem olyan film, amely elfordította tekintetét a melegszexualitás és a csúszómászó fasizmus tabuitól, de a korabeli amerikai morális konzervativizmus kontextusában sem emelhető be. Míg a 21. századi közönség jobban megszokta, hogy az azonos neműek kapcsolatait a képernyőn lássák, a Cabaret tárgyilagos, de nagyrészt burkolt furcsaságábrázolása a maga idejében úttörő volt,
„Ez a film csak három évvel a Stonewall-lázadás után jelent meg. A lázadás volt legfontosabb esemény, amely a melegek felszabadító mozgalmához vezetett az Egyesült Államokban. Az első Pride-felvonulásra egy évvel Stonewall után került sor, és ez a két esemény tette lehetővé a homoszexualitás pozitív ábrázolását a képernyőn.”
Ledőlt az egyik legutolsó tabu is
A homoszexualitás volt az egyik utolsó tabutéma Hollywoodban, és nagyon kevés film foglalkozott vele kifejezetten.
Michael York, aki a filmben s Isherwood alteregójának fülledt és kissé megdöbbent szemlélőjét alakította,meg is erősítette a BBC Culture-nak, hogy soha nem volt szó arról, hogy karaktere szexualitását egyértelműbbé tegyék:
„Azt hittük, hogy ez annyira erős. mindent rejtegetni, néha ez jobb módja lehet a dolgoknak.”
Ahogy Stephen Tropiano, a tömegkommunikáció és a populáris tudományok professzora az Ithaca College igazgatója elmondta
„a homoszexualitás volt az egyik utolsó tabutéma Hollywoodban, és nagyon kevés film foglalkozott vele kifejezetten”.
Nem volt egyszerű
York azt mondja, hogy az emberek még azt is megkérdőjelezték, miért akarja ezt a szerepet, ami a hetvenes évek egyik legnagyobb sztárjává tette, hangsúlyozva, hogy micsoda tabu volt egy mainstream amerikai filmben, a 2meleg” téma és kultúra megmutatása..
„Ezek az emberek mind azt mondták, hogy olyan bátor vagyok, és szörnyű kockázatot vállaltam a szerep eljátszásával, de erre egyáltalán nem gondoltam. Az én feladatom az emberiség képviselete, és ezen belül természetesen melegeké is.”
Bob Fosse rendező, jókedvű elhagyatottsággal veti be a közönséget a klub nyüzsgésébe, kamerája örömmel követi a konferansziét. , aki egy paradox lény: egy „másik”, aki soha nem tartozna a náci Németországhoz, mégis magáévá teszi a fasiszta esztétikát, egy rutin részeként a libavadászat, és a többi előadóval együtt katonai sisakot és hamis fegyvert visel.
A nácizmus a kabaré csúszó-mászó vadállata, a legjobban a film nyitó- és zárójelenetében testesül meg, mindkettő a klubban játszódik, ahol a bulizók azt hiszik, immunisak a fenyegetésre. Az elsőben lendületes a hangulat, a nácik pedig csak mint háttér látszanak, de a végére, ahogy a konferanszié befejezi a Willkommen nyitódal reprízjét, Fosse megmutatjaaz egyenruhás közönséget, akik nyilvánvalóan nem a klub megszokott „ügyfélköre”. A Kit Kat Club már nem a társadalom elutasítóinak és lázadóinak otthona; a fasizmus játékszere lett.
A sötét vég
A film zárójelenetének sötét árnyalatáról Dr. Emmie McFadden filmesztétaígy nyilatkozott:
„Mindig visszatartom a lélegzetemet Sally Bowles végső képétől, aki a nácik térnyerése és a nácik növekvő jelenléte ellenére Berlinben marad a Kit Kat Klubban. Az a benyomásod, hogy nem gondolja, hogy baja lesz, ha marad. És az olyan emberek politikai apátiája, mint Sally, akaratlanul is elősegíti mások károkozását.”
Nem árt tudni (a Kaberé elő/utó élete!)
Nagyon kevés vendéglátó hely fogadott nyíltan meleg embereket az 1950-es és 1960-as évek Amerikájában. Leginkább bárok álltak rendelkezésre, ám a bártulajdonosok és az üzletvezetők maguk ritkán voltak melegek. Abban az időben a Stonewall Inn a maffia tulajdonában volt. Vendégköre az LMBTQ közösség legszegényebb és leginkább perifériára szorult tagjai közül került ki: butch leszbikusok, nőies fiatal férfiak, drag queenek, férfi prostituáltak, transznemű emberek és hajléktalan fiatalok. A melegbárok ellen folytatott rendőrségi razziák az 1960-as években rutineseményeknek számítottak, ám a a Stonewall Inn esetében a rendőrök gyorsan elvesztették az események irányítását. A New York City-i rendőrség és Greenwich Village meleg lakosai közötti feszültség másnap este, majd napokkal később ismét kiélesedett. A Village lakói heteken belül aktivista csoportokat szerveztek azzal a céllal, hogy létrejöjjenek olyan biztonságos helyek a melegek és leszbikusok számára, ahol nyíltan vállalhatják szexuális irányultságukat a letartóztatás veszélye nélkül. A Stonewall-lázadást követően fél éven belül két, konfrontációs taktikákra összpontosító melegaktivista szervezet jött létre New Yorkban, és három újságot alapítottak az LMBTQ személyek jogegyenlőségének előmozdítása érdekében. Néhány éven belül melegjogi szervezetek alakultak az Egyesült Államokban és a világ minden táján. 1970. június 28-án New Yorkban, Los Angelesben és San Franciscóban sor került az első meleg büszkeség-menetre, és Chicagóban is megemlékeztek a zavargások évfordulójáról. Hasonló felvonulásokat szerveztek más városokban is. Így indult a Pride mozgalom!(Wikipédia)
Forrás: Respublika.hu Napjainkban
Szerző
