Lattmann Tamás: az ellenzéknek sikerült újrajátszania saját magán belül ugyanazt, amivel Orbán elbukta a 2002-es választást

Először is szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, aki a szombat esti Civilben elmondottak alapján elhitte nekem, hogy van remény. Én is szerettem volna elhinni, mindenféle jobb meggyőződésem ellenére, jó emberek, akik nagyon-nagyon sokat tettek ezért a választásért (is), így vagy úgy, meggyőztek arról, hogy talán. Elsősorban miattuk is szerettem volna, de nem jött össze – írta közösségi oldalán Lattmann Tamás nemzetközi jogász.

„Gyors összefoglalás, csak röviden, mert ma sűrű munkanap van:

MZP kidolgozta a lelkét is, abban nem volt hiba, minden tisztelet jár neki érte. Különösen annak fényében, hogy a végén egyik ellenzéki politikus sem volt arra képes, hogy kiálljon mellé, mögé, adott esetben akár elé, hogy helló, hát mi is itt voltunk ám. Különösen szánalmas ez Jakab Péter esetében, akinek a pártja történelmi mértékű szavazó-vesztéssel „járult hozzá” az eredményhez, tökéletesen visszaigazolva mindent, amit évek óta a Jobbikkal való összefogásról magyarázok. A zsidózó/cigányozó szavazóiból épp elég sokan átmentek a Fidesz/Mitanyánk kombóhoz, a maradék meg konkrétan lófüttyöt nem ért az eredeti ígéret teljesítéséhez, azaz hogy

„majd ők hozzák a vidéket”,

amivel áltatta magát az ellenzék.

Megdöbbentő, de az ellenzéknek sikerült újrajátszania saját magán belül ugyanazt, amivel Orbán elbukta a 2002-es választást, nevezetesen azt, hogy rossz időzítéssel elpacsálták a szélsőjobb valamilyen integrációját – ami a nagy különbség, hogy a 2002-es Fidesz ezt még meg tudta volna csinálni a MIÉP-pel (és miután nem sikerült, na annak eredménye lett a Jobbik), a mai ellenzéknek ezt megpróbálni sem lett volna szabad.

Minden dimenzióban odalett a becsület ezzel. Ha sikerült volna, akkor el lehetne ezt sikálni valahogy, de így már nem érdemes megpróbálni sem.

Az eredmény?

Nettó kétharmad a Fidesznek, bemasírozott egy nettó náci párt az Országgyűlésbe, az ún. ellenzéken belül lesz egy rakás csalódott állítólag már nem náci, aki már bánja, hogy állítólag már nem az (hogy mikor lesznek megint azok, na az egy nyitott kérdés), a maradék pedig majd nyilván újra „becsekkol”, és megy minden tovább, ahogy eddig. Jó kör volt.

Én 2018 és 2022 között marha sok kérdésben hallgattam, merthogy hajrá, „ne ártsunk”

Nos, árt ez az egész gárda önmagának épp eleget, a nagyobb baj, hogy közben mindenki másnak is. A teljesen nyilvánvaló dolgokon túlmenően (szakmai alapvetések áthágása, egy közismert szélhámos felkenése közös elnökjelöltnek stb.) nem voltam különösebben kritikus az ellenzékkel szemben, sőt, még ott is nagyon-nagyon próbáltam finom és visszafogott lenni.

Nem ígérem, hogy így marad mostantól.

És most lépek, mert nemsokára egy rakás nemzetközi hátterű egyetemi hallgató elé kell kiállnom, akik meg fogják kérdezni, hogy

mi a franc folyik ebben az országban,

és ki kell találnom, hogy mit mondjak nekik, ami a legkevésbé kurva ciki – amikor van egy csicska-miniszterelnök, aki harmadszorra gányol össze magának kétharmadot, és efölött érzett örömében nem bírja ki, hogy dedós módon ne szóljon be annak az országnak a vezetőjének, amit éppen szanaszét rombol a gazdája.”

Forrás

Kapcsolódó