Kék fény
Ketten szörnyethaltak Szany és Marcaltő között
Meghalt a negyvenhét édesapa és harminc esztendős vőjelöltje. Ők az autó bal oldalán ültek, amit a kamion letarolt. Az apa lánya könnyebben sérült, velük utazó szomszédjuk súlyosan
Meghalt a negyvenhét édesapa és harminc esztendős vőjelöltje. Ők az autó bal oldalán ültek, amit a kamion letarolt. Az apa lánya könnyebben sérült, velük utazó szomszédjuk súlyosan.
Két személyautó és egy sódert szállító nyerges vontató karambolozott a 8408-as számú út 13-as kilométerénél, Szany és Marcaltő között csütörtökön kora délután
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a kamion Marcaltő irányából jött, a hídon áttérve eddig ismeretlen ok miatt áttért a szemközti sávba. Ott érintőlegesen ütközött egy személyautóval, a szili család Dacia-jával pedig frontálisan.
A két férfi a helyszínen meghalt. A kamion átszakítva a védőkorlátot, az árokba hajtott.
A balesethez riasztott csornai, kapuvári és pápai hivatásos, valamint szanyi önkéntes tűzoltók feszítővágó segítségével vágták le a személyautó tetejét, valamint megbontották a szalagkorlátot, az összetört autóba szorult három embert ezután tudták kiemelni és átadni a mentőszolgálatnak.
A helyszín szörnyű képet mutatott az ütközés után
Fotó: Győr-Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat
A Dacia teljesen összetört, tetejét a tűzoltók vágták le, hogy a beszorult utasokat kiszabadítsák. A Kisalföld a helyszínre érkező hozzátartozókkal beszélt. Elmondták: autót vásárolni indult Pápára a család. Érthető módon teljesen összetörtek a családtagok a tragikus hírre. Az autót a családfő vezette, mögötte a fiatal pár ült, mellette a szomszéd.
„A sógorom édesapja egy hónapja halt meg, azt sem hevertük ki. Hogy ezt az újabb fájdalmat hogyan dolgozzuk fel, nem tudom. Még fel sem tudjuk fogni” – mondta az elhunyt férfi rokona.
A Baleset-info.hu információi szerint a Volvo kamion sofőrje ittas állapotban vezette járműszerelvényét, egy kanyarban átsodródott a bal oldalra, ahol először érintőlegesen ütközött egy Suzukival, majd belerohant a Suzuki mögött haladó Daciaba, végül a szalagkorlátot átszakítva a több méter mély árokba borult.
A jobb első ülésen ülő, szintén férfi utas súlyosan, a jobb hátsó ülésen utazó lány pedig könnyebben sérült meg. A Suzukit vezető hölgy és az ittas kamionsofőr szintén könnyű sérüléseket szenvedett.
Forrás: Baleset-Info.hu / Kisalföld
Fotók: Győr-Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat
Egy gyermek vesztette életét a Gyöngyös és Visonta közti balesetben
Szerző
Friss
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport