Connect with us

Banánköztársaság

A honvédelmi miniszternek több, mint egymilliárd forint megtakarítása van

Megosztás

Szalay-Bobrovniczky Kristófnak nyolc ingatlana, Lexusa, több mint egymilliárd forintnyi megtakarítása, kaszinói és zsíros céges érdekeltségei is vannak.

Megosztás

Kinevezésük után harminc napjuk volt a minisztereknek és államtitkároknak, hogy megírják a vagyonnyilatkozatukat. A határidő lassan két hete lejárt, ám a dokumentumok keddig nem kerültek fel a kormány honlapjára – írta meg a Telex.hu.

A honvédelmi miniszter kaszinókban érdekelt, a kulturális és innovációs miniszter könyvet írt Amerikáról, a gazdaságfejlesztési miniszter pedig a Mol felügyelőbizottsági tagja

Kedd délelőtt a Miniszterelnökség sajtóosztályánál érdeklődtek, hogy mindenki eleget tett-e a törvényi kötelezettségének, és mi az oka, hogy máig nem jelentek meg a vagyonnyilatkozatok a kormányzati portálon.

Nem válaszoltak, ám alig pár órával a levél elküldése után azonban elkezdték sorra feltölteni a dokumentumokat.

Azoknak a minisztereknek és államtitkároknak, akik egyúttal parlamenti képviselők is, már május végén nyilatkozniuk kellett. Három új miniszter (Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Csák János és Nagy Márton) vagyoni helyzetét azonban csak most ismerheti meg a nyilvánosság.

Szalay-Bobrovniczky Kristófnak nyolc ingatlana, Lexusa, több mint egymilliárd forintnyi megtakarítása, kaszinói és zsíros céges érdekeltségei is vannak

Kinevezése előtt azt ígérte a honvédelmi miniszter, hogy mindenben a jogszabályok szerint jár el, és megszünteti a miniszteri pozíciót és a céges érdekeltségeit érintő összeférhetetlenséget. Azóta megvált a csehországi repülőgyártó cégétől és a vagongyártó vállalkozásától is, mindkettő Hernádi Zsolt, Mol-vezér érdekeltségébe került.

Június végére még négy cégben maradt tulajdonos Szalay-Bobrovniczky – derült ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férjének friss vagyonnyilatkozatából. A legértékesebb közülük a London Capital Kft. Ezzel a céggel vásárolta be magát abba a Garancsi Istvánnal közös vállalkozásba, amellyel öt budapesti kaszinó üzemeltetését vették át a 2019-ben elhunyt Andy Vajna cégétől.

Az üzletet 19,4 milliárd forintért szerezték meg, amihez 10,5 milliárd forintot kaptak az államtól a jegybank kedvezményes hitelprogramjából, a maradék 9,487 milliárdot pedig a két vállalkozó egy-egy cége hitelezte meg. A kaszinók koncessziója csak 2024-ig szólt volna, ám 2021 őszén a Rogán Antal felügyelete alá tartozó Nemzeti Koncessziós Iroda 2056-ig meghosszabbította az engedélyüket úgy, hogy ehhez még pályázatot sem kellett kiírni, elég volt egy ajánlattételi eljárás.

A London Capital Zrt. jól tejelt tavaly, 1,624 milliárd forintos osztalékot tudott kivenni a honvédelmi miniszter

A céges érdekeltségei mellett érdemes rápillantani az új honvédelmi miniszter megtakarításaira is:

  • 1,067 milliárd forintja van a bankszámláján,
  • 86,57 millió forintnak megfelelő összeget tart a devizaszámláján, és
  • 53 millió forintja van értékpapírokban.

Mindemellett valószínűleg nem kell izgulnia amiatt, hogy 58,98 milliós hiteltartozása van még a bank felé.

A miniszter ingatlanportfóliója is figyelemre méltó. Felerészben tulajdonosa egy 102 négyzetméteres és egy 85 négyzetméteres XII. kerületi társasházi lakásnak, de ugyanabban a kerületben van egy 74 négyzetméteres lakása is. Ajándékba kapott Badacsonytomajon egy házat szőlővel és udvarral. A Fejér megyei Tabajdon pedig 2015-ben vett egy több mint 1 hektáros telket, 3 hektárnyi erdőt és egy másik, 4,25 hektáros erdőt is. Gyulakeszin egy 0,67 hektáros szőlőnek és legelőnek a tulajdonosa negyedrészben.

Forrás: Telex.hu

Szalay-Bobrovniczky Kristóf is a Várba költözne – a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) szedheti a sátorfáját?

Friss híreink

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük