Kerítésen innen
Szalay-Bobrovniczky Kristóf is a Várba költözne – a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) szedheti a sátorfáját?
Még nedves a tinta Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszteri kinevezésén, de máris megtetszett a Hadtörténeti Múzeum épülete a Várban. Előfordulhat, hogy a kulturális intézménynek Székesfehérvárra, vagy Kecskemétre kell költöznie – írta a Népszava.
Még nedves a tinta Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszteri kinevezésén, de máris megtetszett a Hadtörténeti Múzeum épülete a Várban. Előfordulhat, hogy a kulturális intézménynek Székesfehérvárra, vagy Kecskemétre kell költöznie – írta a Népszava.
Jelentős átalakítások várhatóak a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban (HIM), mivel a Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezette Honvédelmi Minisztérium az intézmény Kapisztrán téri épületébe akar beköltözni. Az épület egy jelentős részét mindenképpen ki kell üríteniük, de az is lehet, hogy az egész házat el kell hagyniuk
– írta az Index.
Fene az ízlését….
Szalay-Bobrovniczky Kristóf nemrég kinevezett honvédelmi miniszter volt az, akinek annyira megtetszett a Kapisztrán téri épület, hogy ki is túrná onnan az ott működő múzeumot. A lap megjegyzi, hogy a honvédség keretein belül működő intézmény nem csupán múzeum, hanem egy több száz fős létesítmény kutatóintézettel, levéltárral, könyvtárral, ráadásul a belföldi és külföldi hadisírgondozás is a HIM-nek van alárendelve. Mivel a honvédelmi tárca felől érkező kommunikáció ezúttal sem volt konkrét, senki sem tudja hivatalosan, hogy az épületnek pontosan mekkora részére tartanak igényt.
Ami biztosnak tűnik, az az, hogy az épület jelentős részét ki kell üríteni, köztük több gyűjteményt, irodát, ahova a minisztériumból érkezők fognak beköltözni. Ez pedig azt is jelenti, hogy a múzeum legnagyobb tárlatát is el kell bontani. Az sem kizárható ugyanakkor, hogy a folyamat vége az lesz, hogy az egész HIM-nek költöznie kell.
Sumákolás ezerrel….
Az Index információi szerint az intézményben aligha meglepő módon igen negatívan fogadták az átalakításról szóló híreket, a légkör bizonytalan,
szinte semmit nem kommunikálnak a munkatársak felé,
s az is elképzelhető, hogy a következő hónapokban leépítések lesznek a Honvédelmi Minisztérium szervezkedése és egy másik változás miatt:
egy dolgozói megbeszélésen az is elhangzott, hogy aki teheti, puhatolózzon más álláslehetőségek iránt.
Töll László, az új seprű….
A másik változás, hogy július elsejei hatállyal menesztették az intézményt 11 éve irányító parancsnokot, Kovács Vilmos ezredest, helyére pedig Töll László ezredest nevezték ki, aki olyan régen dolgozott a múzeumban legutóbb, hogy csak az évtizedek óta ott tevékenykedő kollégák ismerhetik. A lap szerint Kovács Vilmos leváltásában döntő tényező lehetett a honvédelmi miniszteri poszton történt változás az új kormányzati ciklusban, de a parlamenti államtitkárságon történt személycsere sem neki kedvezett, Kovács ugyanis együttműködött Németh Szilárddal (mint ismert, Németh újfent rezsibiztossá avanzsált, helyét az államtitkári poszton Vargha Tamás vette át).
Kovács Vilmos mellett a parancsnok legközelebbi bizalmasa is távozott, akit a HIM de facto legbefolyásosabb felsővezetőjének tartottak.
A Vár bekebelezése a kánikula alatt sem szünetel….
Az új parancsnok, Töll László kinevezésének első munkanapján állománygyűlést tartott, amelyen bejelentette, hogy a parancsnoki poszton lezajlott az átadás-átvétel. Az azonban már ezt megelőzően kiderült, hogy hamarosan megkezdik a múzeum legnagyobb, az 1918 és 1948 közti időszakot bemutató, a Piavétől a Donig – Dontól a Dunáig című, egy évvel ezelőtt felújított tárlat bontását.
Az Index küldött egy sor kérdést a Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs Osztályának, amelyekből nagyjából semmire nem kaptak érdemi választ, helyette az alábbi sorokat küldték:
„Dr. Kovács Vilmos ezredes úrnak megköszöntük az elmúlt 11 évben végzett munkáját, az új parancsnokkal, Dr. Töll László ezredes úrral pedig áttekintjük a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum feladatrendszerét és jövőjét. A katonai örökség megőrzése és bemutatása fontos feladatunk, melyben az intézmény kiemelt szerepet kap. Célunk, hogy ez méltó, 21. századi körülmények között valósulhasson meg.”
Köszönjük a „kimerítő és lényegretörő” választ, amit a közszolgák főnöküknek, a népnek küldtek. Megérettek a munkahelyváltásra…..
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Vonattal? Mert akkor lesz tömeg a sárbogárdi utasellátóban – kommentelték Orbán aktuális nagyotmondását
- A jövő elkezdődött
- Az Európai Unió megszavazta a büntetővámot a kínai elektromos autókra
- Tudta? Kiss László polgármester a börtönből is vezetheti Óbudát
- Baranyi: az ellenzék 70 százalékos támogatása ellenére óriási az esély, hogy a Fidesz átveszi a főváros irányítását
- Ho-ho-hoooo! Mikulásra idecsődül a teljes Patrióták Európáért EP-frakció „kihelyezett-ülésezni”?
- Nincs baj baby, van itt pénz (focira) – Európa legjobban fizetett nemzeti bajnoksága a magyar
- Uri Geller mentalista a háborúban – Az emberek bíznak a védelmirendszerben és Istenben
- Magyar György: Kövér László „házmester” intézkedése ellen Gyurcsány akár Strasbourgban is keresheti az igazát
- Ezért magolt annyit Nagy Márton?
Pingback: A honvédelmi miniszternek több, mint egymilliárd forint megtakarítása van - Városi Kurír
Pingback: Ápolt a bajsza? Alapfokú a végzettsége? Ön az ideális magyar huszár! - Szalay-Bobrovniczky Kristóf szemle-üzemmódban.... - Városi Kurír