Sport
Babosék nyerték a magyar párosok csatáját
Babos Tímea és Stollár Fanny nyerte meg a magyar párosok negyeddöntőjét Bondár Anna és Udvardy Panna ellen a 250 ezer dolláró összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.
Babos Tímea és Stollár Fanny nyerte meg a magyar párosok negyeddöntőjét Bondár Anna és Udvardy Panna ellen a 250 ezer dolláró összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán. A címvédő Julija Putyinceva szetthátrányból fordítva bejutott a negyeddöntőbe.
A Római Teniszakadémián zajló verseny csütörtöki napján csak egy hazai érdekeltségű találkozóra került sor, méghozzá az 1-es pályán
A páros negyeddöntőben éppen két magyar duó csapott össze, a válfajban négyszeres Grand Slam- és háromszoros világbajnok Babos a Budapesten címvédő – tavaly a román Mihaela Buzarnescuval győztes – Stollárral, míg Bondár az egyesben szintén top 100-as Udvardyval az oldalán lépett pályára.
Az első szettben Bondárék kétszer, Babosék viszont csak egyszer vesztették el az adogatásukat, így utóbbi kettős került előnybe. A folytatás azonban a rivális fölényét hozta, akik kétszer is brékeltek, miközben egyszer sem bukták el a szervájukat, így jöhetett a harmadik játszmát helyettesítő, tíz nyert pontig tartó döntő rövidítés. Ebben 4-4-ig fej fej mellett haladtak a felek, majd Babosék sorozatban öt pontot nyertek, és kihasználták a második meccslabdájukat. Az összecsapás 1 óra 24 percig tartott.
„A tegnapi meccsünk azért volt nehéz, mert a második kiemelttel játszottunk, a mai pedig, mert egy másik magyar páros volt az ellenfél”
– nyilatkozta Babos Tímea.
„Azt hiszem, először fordult elő, hogy egy teljesen magyar duó ellen párosoztam. Mi uraltuk a 6:1 ellenére is a meccset. Játszottam már 20 ezres arénákban, de ennek a kicsi Grandstandnek is megvolt a hangulata.”
Stollár Fanny felidézte, hogy tavaly Buzarnescuval többször is találkoztak magyar ellenféllel.
„Azt hiszem, kétszer is magyarokat vertünk meg akkor. Sosem könnyű ez, de a tie-breakben ma nagyon jól játszottunk Timivel” – fejtette ki.
Negyeddöntő:
Babos Tímea, Stollár Fanny-Bondár Anna, Udvardy Panna 6:4, 1:6, 10-5 – döntő rövidítés
A címvédő Julija Putyinceva szetthátrányból fordítva bejutott a negyeddöntőbe
A moszkvai születésű, 2012 óta kazah színekben versenyző játékos – aki Floridában él – tavaly a Római Teniszakadémián szerezte meg karrierje második és ezidáig utolsó trófeáját. Az idei viadalnak a világranglista 32-edikjeként és harmadik kiemeltként vágott neki, és a 16 között alaposan megszenvedett a brazil Laura Pigossival. A 125. helyen álló dél-amerikai nyerte ugyanis a nyitószettet, ám utána már a fáradhatatlan Putyinceva uralta a meccset, amely 2 óra 16 percig tartott a 35 fokos kánikulában.
A centerpálya utolsó találkozóján a vasárnap Wimbledonban páros bajnok Katerina Siniakova 2 óra 44 perces csatában kikapott az első fordulóban Jani Rékát búcsúztató olasz Elisabetta Cocciarettótól.
Hungarian Grand Prix
Egyes, nyolcaddöntő:
Julija Putyinceva (kazah, 3.)-Pigossi (brazil) 4:6, 6:1, 6:2
Alekszandra Krunics (szerb)-Csang (kínai, 6.) 6:1, 6:0
Vang (kínai)-Bogdan (román) 7:6 (7-2), 7:6 (12-10)
Cocciaretto (olasz)-Siniakova (cseh) 7:5, 4:6, 7:5
Negyeddöntő:
Julija Putyinceva (kazah, 3.) – Leszja Curenko (ukrán)
Xiyu Wang (kínai) – Alekszandra Krunics (szerb)
Bernarda Pera (amerikai) – Elisabetta Cocciaretto (olasz)
Bondár Anna (9.)-Martina Trevisan (olasz, 2.)
Forrás: MTI
Bondár Anna a nyolc között a Római Teniszakadémián
Friss híreink
- A grenoblei BL fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- A grenoblei BL fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
Pingback: Bondár Anna elődöntős a Római Teniszakadémián - Városi Kurír
Pingback: Belinda Bencic nyerte az olimpiai bajnokok csatáját, Serena Williams elbúcsúzott Torontótól | Városi Kurír