Connect with us

Sport

Bondár Anna elődöntős a Római Teniszakadémián

Megosztás

Az egyesben utolsó magyarként versenyben maradt Bondár Anna kétszettes győzelemmel bejutott az elődöntőbe a 250 ezer dollár összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.

Bondár Anna
Megosztás

Az egyesben utolsó magyarként versenyben maradt Bondár Anna kétszettes győzelemmel bejutott az elődöntőbe a 250 ezer dollár összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.

A Római Teniszakadémián zajló viadal ötödik főtáblás napján eleinte attól is lehetett tartani, hogy nem kezdődhet el időben a program, mivel délelőtt szitáló eső és 16 fok fogadta a játékosokat

A negyeddöntősök azonban alkalmazkodtak a körülményekhez, sőt az Asbóth József Stadion utolsó meccsén már napsütés és kellemes 25 fok várta Bondár Annát és Martina Trevisant.

A világranglistán elfoglalt 53. helyével a legjobb magyarnak számító Bondár eddig szettet sem vesztett a viadalon, a mindössze 160 centiméter magas Trevisantól viszont a szabadkártyás Szabanin Natália elcsente az első szettet a nyitókörben. Az olasz teniszező – Bondárhoz hasonlóan karriercsúccsal – a 26. helyen áll a WTA-rangsorban, és májusban megnyerte a rabati tornát, majd elődöntőt játszott a Roland Garroson.

Első találkozójuk első nyolc labdamenetét a borítás specialistájának számító firenzei teniszező hozta, aki így rögtön brékkel kezdett. A Hajdúszoboszló SE sportolója azonban – aki tavaly a selejtező első köréig jutott csak a Római-parton – a harmadik gémben visszabrékelt, majd innentől fej fej mellett haladtak a felek. A következő brék 4:4-nél jött, majd a 25 éves magyar kiszerválta a szettet.

A folytatásban a 28 éves ellenfél már nem tudta kihasználni balkezességének előnyeit, és sorra bukta a gémeket. Egyre több labdája landolt a hálóban vagy a vonalon kívül, ütött négy kettős hibát, és nemsokára 5:0 állt az eredményjelzőn. Trevisan még egy játékot összehozott, de Bondár győzelmét már nem tudta veszélyeztetni.

Bondár Anna
Bondár Anna

A meccs 1 óra 46 percig tartott.

„Az elején nagyon izgultam, kerestem a játékomat, és gondolkodtam, hogy hogyan tudnám legyőzni őt. Talán az döntött, hogy nagyon akartam ezt a sikert, és holnap újra visszajönni a centerpályára, ahol ma rengeteg támogatást kaptam a közönségtől”  – mondta Bondár Anna

A jövő héttől már top 50-es játékos szombaton az amerikai Bernarda Perával csap össze.

„Megint egy balkezes ellenfél következik, de felkészülök ellene, és mindent bele fogok adni” – ígérte.

Hungarian Grand Prix

Egyes, negyeddöntő:

Julija Putyinceva (kazah, 3.) – Leszja Curenko (ukrán) 6:0, 2:0-nál Curenko feladta
Alekszandra Krunics (szerb) – Xiyu Wang (kínai) 6:0, 6:1
Bernarda Pera (amerikai) – Elisabetta Cocciaretto (olasz) 6:4, 6:3
Bondár Anna (9.) – Martina Trevisan (olasz, 2.6:4, 6:3

Elődöntő:

Julija Putyinceva (kazah, 3.) – Alekszandra Krunics (szerb)
Bernarda Pera (amerikai) – Bondár Anna (9.)

(MTI)

Babosék nyerték a magyar párosok csatáját

Friss híreink

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Bondár Anna kikapott az elődöntőben, de hétfőtől TOP50-es játékos - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük