Szacsvay László kapta idén a Páger-díjat Makón

Saját bevallása szerint a nemrég Makón Páger-díjjal kitüntetett Szacsvay László azért fordult a színművészet felé, mert rájött, hogy egy-egy szép vers elmondásával könnyebben felkeltheti a szebbik nem érdeklődését.

Páger Antalnak nagy tisztelője, de a színészet szerinte testet-lelket megterhelő mesterség – akár halálos is lehet

Nem lehet vágyni egy szerep­­re. Mi van, ha az ember nagyon szeretné valamelyiket megkapni, aztán óriásit bukik vele – vetette fel Szacsvay László Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze, aki a közelmúltban Páger-díjat vehetett át Makón. A Maros-parti város szülötté­ről, Páger Antalról elnevezett kitüntetést ő kapta meg huszonegyedikként. 

Színészi hitvallásához – árulta el a Délmagyarországnak – hozzátartozik, hogy soha egyetlen szerepet sem adott vissza. 

„Az a véleményem, hogy akár egy jelenettel, egy mondattal, egy nézéssel is lehet nagyot alkotni. Én mindig megtisztelem azt a szerepet, amelyet kaptam. És a kis szerep olykor nehezebb feladat is, mert egy nagyobb alkalmat kínál menet közben a javításra, de ha a kicsit elrontja az ember, az olyan, mintha aznap ott se lett volna a színházban”

– mondta Szacsvay László.

Pedagógus szülők gyermeke volt, de egészen fiatalon dolgozott is: 6 éves korában szoknyafelfújó volt a vidámparkban, emellett labdát szedett a teniszpályán.

A versek iránti szenvedély kamaszkorban ra­­gadta el

Kiválóan táncoltam, de meg se tudtam szólalni. Mit fogok mondani, miután felkértem egy lányt? – töprengtem lefagyva. Úgy gondolta, a költészet talán ad majd néhány szép gondolatot a hódításhoz. 

„A mai napig nem értem, hogyan tud valaki szerelmes lenni Radnóti, József Attila vagy mondjuk Byron versei nélkül.”

Ennek ellenére ifjú ko­­rában nem volt nagy sikere a szebbik nemnél, csak később. Tanult zenélni is, de csak fülhallás után – több hangszeren játszik, zenei tudását több darabban csillogtatta. A kottát azonban nem ismeri, a szolfézst nem szerette meg egyáltalán, mint ahogy a reáltárgyakat sem. Ezek után szinte egyértelmű volt, hogy élete a színművészet felé veszi az irányt.

Nagy szerencsém volt, hogy nem vettek fel elsőre

Másként lehet, hogy már nem lennék a pályán – mondta karrierjének indulásáról. Egy évig a Nemzeti Színház stúdiósa volt nagyszerű tanárok keze alatt, és közben olyan színész­óriások közelében lehetett, mint Sinkovits Imre, Major Ta­­más, Őze Lajos, Törőcsik Mari, Gobbi Hilda és Váradi Hédi. Amit tőlük tanult, az egy második főiskola volt számára. Nagyon szeretett Major Tamással dolgozni, akitől sok mindent lehetett tanulni, és akinek vitriolos humora volt.

A bajuszát Agárdi Gábortól „kölcsönözte”

Soha nem volt a társaság központja, inkább csöndes, szemlélődő alkat. Hobbija, mint mondta, a bámészkodás. Eljár úgynevezett figuralesre, azaz beül mondjuk egy kávéházba, és figyeli, hogyan viselkednek az emberek. Ez persze olykor nem volt veszélytelen, mert előfordult, hogy ráförmedtek.

Maga a szakma az szörnyű – közölte a színészetről

Mint fogalmazott, bele lehet dögle­­ni, halálosan fá­­rasztó egészen addig, amíg fel nem lép az ember a színpadra. Mert ak­­kor úgy érzi, hogy ő valaki, és történik valami. Ez a jó benne. Aztán hogy ki miként viseli, az már más kérdés. Attól függ, ki milyen egyéniség. 

Van, aki lázad, van, aki rosszul érzi magát. Olyat is tudok, aki bánatában öngyilkos lett. Szellemileg is, fizikailag is nagyon megerőltető – tette hozzá. Az sem mindegy, hogy kik veszik körbe az embert, kinek a hülyeségeit kell elviselni vagy a nagyságát csodálni. 

Valószínű, hogy az emberek sokkal többet gondolnak rólam, mint aki és amilyen valójában vagyok. De olyan is van, aki mellett elmegy az élet, pedig az illető egyébként zseniális, csak senki nem veszi észre – jegyezte meg a művész. 

Nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a Páger Antalról elnevezett színészdíj birtokosa lehet

Téni bácsival nem volt napi kapcsolatban, inkább a szerepei­ből ismeri.  Fantasztikus képességekkel megáldott ember volt. Ahogy el­­játszotta a szerepét a Villa Negrában, az világszínvonalú. Ki tudja, mi lett volna be­­lőle, ha nem ide születik – mondta róla. Azzal az eszköztelen, modern színjátszással, amelyről mindenki ismeri, jóval megelőzte a korát – vélekedett. De azt is hozzátette, hogy nagy kópé volt az öreg. A fiatalok mindig köré gyűltek, és szájtátva hallgatták a sztorijait. 

„Manapság már énkörém is gyűlnek. Remélem, tudok én is érdekeset mesélni”

– mondta mosolyogva.

Szacsvay László büszke arra, hogy van egy őse, aki a történelemkönyvekbe is bekerült

Ő Szacsvay Imre, az 1848/49-es szabadságharc mártírja, a Függetlenségi Nyilatkozat megfogalmazója és felolvasója, Kossuth Lajos kormányzó jegyzője. Alapító tagja, majd pedig az egyik vezető politikusa lett a Radikális Pártnak, amelynek programjában Magyarország önállósága és függetlensége állt. A szabadságharc után bujdokolt, de elárulták, így 1849 októberében kivégezték.

Szacsvay Imre ma is álló emlékszobrát, Margó Ede alkotását 1907. március 15-én leplezték le nagyváradi Ezredévi Emléktéren. Felirata: „Csak egy tollvonás volt bűne”. 1937 júniusában a román hatóságok eltávolították a szobrot és a múzeum raktárába szállították. A második bécsi döntés után, 1942. május 5-én, ismét felállították régi helyére, ahol napjainkban is áll.

Forrás: Délmagyarország

Hegyi Barbara: össze kell fogni a jó ügyekért