Sport
Max Verstappen Hollandiában is nyert
A hazai közönség előtt szereplő világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, és ezzel 109 pontra növelte az előnyét az összetettben.
A hazai közönség előtt szereplő világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, és ezzel 109 pontra növelte az előnyét az összetettben.
A 24 éves pilóta sorozatban negyedszer diadalmaskodott, ez az idei 10. és pályafutása 30. futamgyőzelme
A rajtot Max Verstappen (Red Bull) és az élmezőny többi tagja is jól kapta el, a sorrend pedig az első kanyarban nem változott, a vb-címvédő az élen maradt, mögötte Charles Leclerc (Ferrari) és Carlos Sainz Jr. (Ferrari) száguldott a második és harmadik helyen.
Verstappen az őt üldöző Leclerc-rel együtt a 10. körre több mint öt másodperces előnyre tett szert Sainzcal, valamint az őt szorongató Lewis Hamiltonnal (Mercedes) szemben, aztán a 15. körben a Ferrari ritkán látható módon rontotta el Sainz versenyét. A spanyol ugyanis kerékcserére a boxba hajtott, de a bal hátsó abroncsot nem készítették elő a szerelők, így Sainz a szokásos 2-3 másodperc helyett 12 másodpercig állt a garázs előtt, mire újra a pályára hajthatott. Közben Leclerc hátránya kettőről öt másodpercre nőtt Verstappennel szemben, így aztán a monacói Ferrariján is kerekeket cseréltek, de ez a boxkiállás probléma nélkül lezajlott.
Az élen száguldó vb-címvédő aztán a 19. körben a boxba hajtott friss abroncsokért, ezzel egy időre a két Mercedes állt az élre Hamilton, George Russell sorrendben. Verstappen aztán hamarosan utolérte és megelőzte Russellt, Hamilton pedig a 30. körben kiállt kerékcserére, így a holland címvédő visszavette a vezetést.
A versenytáv feléhez érve Verstappen, Leclerc, Sergio Pérez (Red Bull) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, de a negyedik Hamilton és az ötödik Russell is nagyon gyors volt a Mercedesszel. Hamilton rövidesen könnyedén elment Pérez mellett, így átvette a harmadik pozíciót, hátránya pedig nagyjából 20 másodperc volt a vezető Verstappenhez képest. Leclerc a második helyről a 46. körben a boxba hajtott kerékcserére, ezzel Hamilton másodiknak, Russell harmadiknak jött fel.
Kisvártatva Cunoda Juki (Alpha Tauri) műszaki hiba miatt félre állt, a versenyautó mentésének idejére pedig virtuális biztonsági autós szakasz lépett életbe, amely alatt Verstappen, valamint a két Mercedes-versenyző is kiállt kerékcserére.
A hajrának így Verstappen kemény, míg Hamilton és Russell közepes gumikeverékkel vágott neki, az 55. körben pedig jött az újabb fordulat, Valtteri Bottas (Alfa Romeo) versenyautója a célegyenesben állt meg, ezért a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót. Verstappen azonnal a boxba hajtott friss abroncsokért, míg Hamilton a pályán maradt, és átvette a vezetést. Russell második lehetett volna, de kerékcserét kért a csapatától, így harmadikként tért vissza a mezőnybe.
A Safety Car a 60. kör végén engedte útjukra a versenyzőket, Verstappen pedig azonnal megelőzte Hamiltont, aki mellett a leintésig még Russell és Leclerc is könnyedén elment, kihasználva a gumielőnyt, Hamilton autóján ugyanis a biztonsági autós időszakban nem cserélt kereket a Mercedes.
Verstappen végül a leggyorsabb kört is megfutva diadalmaskodott a hazai közönség legnagyobb örömére, és ezzel nagy lépést tett a címvédés felé.
Max Verstappen: Nem volt sima futam
„Végig keményen kellett nyomni, jött biztonsági autó, volt virtuális biztonsági autós fázis. Voltak kérdőjelek, jó döntéseket kellett hozni és jól döntöttünk, amikor a végén feltettük a lágyakat. A biztonsági autós időszak előtt úgy gondoltam, meglehet a kemény keverékű abroncsokon is, de aztán úgy gondoltam, ha nem cserélünk esélyünk sem lehet. Megkaptam a lágyakat, George is kiállt, az újraindítás után pedig jó volt a tempóm, támadni tudtam Lewist (Hamilton). Az utolsó kanyarban, a döntöttben jól időzítettem, látható, hogy az autó remekül tapadt. Különleges megnyerni a hazai futamom, és ezért most nagyon meg kellett dolgozni. Boldog vagyok, hogy sikerült. Köszönöm a szurkolóknak, hogy kijöttek és támogattak. Büszke vagyok, hogy holland vagyok.”
George Russell: Köszönöm minden szurkolónak, elképesztő fogadtatásban részesítettek minket
„Mindenkinek élmény itt versenyezni, Zandvoortban. A végén szoros volt a csata Lewisszal, de így szeretünk mi versenyezni. Jó volt most az autó, és ez önbizalmat ad a jövőre nézve. Most három különböző csapat áll a dobogón, és ha lassan is, de a Mercedes közeledik az élen állókhoz.”
Charles Leclerc: Nehéz lett volna bármit máshogy csinálni
„Egyszerűen sokkal gyorsabb volt Max, a Mercedes pedig nagyon gyors volt a kemény abroncsokon. Mindent kielemzünk majd, most ebben a futamban ez a harmadik hely volt. Lewis a futam végén szenvedett a használt abroncsokon, nekem újabbak voltak, szóval meg tudtam előzni. Nekem is figyelni kellett a gumikra, nem volt annyira könnyű, de kitartottak a végéig. A hátrányom már óriási. Versenyről versenyre haladunk majd, próbáljuk kihozni a maximumot a futamokból. Meglátjuk, mi lehetséges.”
Holland Nagydíj, Zandvoort
(72 kör, 306,587 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:36:42.773 óra
2. George Russell (brit, Mercedes) 4.071 másodperc hátrány
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 10.929 mp h.
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 13.016 mp h.
5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 18.168 mp h.
6. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 18.754 mp h.
7. Lando Norris (brit, McLaren) 19.306 mp h.
8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 20.916 mp h.
9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 21.117 mp h.
10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 22.459 mp h.
Leggyorsabb kör: 1:13.652 perc (Verstappen, 62. kör)
A vb-pontversenyek állása 15 futam után (még 7 van hátra)
Versenyzők:
1. Verstappen 310 pont
2. Leclerc 201
3. Pérez 201
4. Russell 188
5. Sainz 175
6. Hamilton 158
A vb jövő hétvégén, Monzában folytatódik az Olasz Nagydíjjal
Forrás: M4 Sport / MTI
Friss híreink
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….