Kerítésen innen
Visszanyal a csok – Ennyi az annyi, és nem kevés
Amikor felvették csok-ot véletlenül sem számoltak ilyen kamatokkal.
Ha nem jön a beígért csok-os gyerek sokkal nagyobb a baj mint alig egy két hónapja is hitták volna, hiszen a jegybank alaposan felemelte az alapkamatot.
Nem kevés
Az emelt, 10 millió forint összegű támogatásnál azonban a büntetőkamat is magasabb, a jegybanki alapkamat ötszöröse. Így kell visszafizetni az államnak, ha nem jön a vállalt gyerek Tavaly nyár elején ezekre a szabályokra még sokan legyintettek volna, sem a 0,6 százalékos alapkamat, sem annak ötszöröse nem jelentett komoly terhet. Ez utóbbi 3 százaléknak felelt meg, ami megegyezett a támogatott lakáshitel kamatszintjével.
Kövesse cikkeinket a Google Hírek-en!
Mára a helyzet gyökeresen megváltozott
A jegybanki alapkamat mértéke már 11,75 százalék, ennek ötszöröse pedig 58,75 százalék. Szerencsére a büntetést az elmaradás időszaka – azaz a gyermekvállalási időszak – alatt érvényes alapkamat alapján határozzák meg. Méghozzá a mutató adott félév első napján érvényes értéke alapján. Mit jelent ez? Ha valaki 2021 július 1-jén igényelt csoktámogatást három vállalt gyermekre, akkor számára a késedelmi kamatot az alábbi értékek alapján határozták meg: 2021. július 1. – 2021. december 31.: az alapkamat 1,20 százalék volt 2021. július 1-jén, ezen érték ötszöröse, azaz évi 6 százalék a büntetés mértéke. 2022. január 1. – 2022. június 30.: az alapkamat 2,40 százalék volt 2022. január 1-jén, ennek ötszöröse, azaz évi 12 százalék a büntetés mértéke. 2022. július 1-jétől: az alapkamat 7,75 százalék volt 2022. július 1-jén, az ötszöröse, azaz évi 38,75 százalék a büntetés mértéke a mostani félév során. A gyermekvállalási határidő a példában még nem telt le, tehát még megszülethetnek a babák. És persze a hátralévő évek során az alapkamat is változhat: emelkedhet és csökkenhet is az aktuális piaci viszonyoknak megfelelően.
(Képünk illusztráció)
Olvassa el a a teljes cikket a 24.hu-n!
Friss!
- Aztakur…. oppardon, mi történhetett? – fakadt ki egy hozzászóló a DK-hír olvastánMegosztás Mit nekünk árvíz, -ami már levonulóban van, hiszen Orbán Viktor 1:0-ra győzött és visszaszorította- hétfő estére újabb meghökkentő „természeti jelenség” ütötte fel a fejét: a DK Országos Etikai Bizottságának döntése szerint „még sincs kizárva a Gyurcsány ellen fellázadó DK-tag, a párt egykori gyulai választókerületi elnöke”, Leel-Őssy Gábor. Előzmény Leel-Őssy Gábor az európai parlamenti és… Read more: Aztakur…. oppardon, mi történhetett? – fakadt ki egy hozzászóló a DK-hír olvastán
- Kunetz doktor: Orbán adta, Orbán elvetteMegosztás Egy friss kormányhatározat értelmében – amit Orbán Viktor miniszterelnök írt alá, számos nagy projekt, beruházás esetében vonja meg a kormány a többletforrást, állítja le, vagy csökkenti a finanszírozást. A kormány “egyetért azzal, hogy e határozat kapcsán további központi költségvetési többletforrás biztosítása nem szükséges” – szól a verdikt a kormányhatározatban, mely a friss Magyar Közlönyben… Read more: Kunetz doktor: Orbán adta, Orbán elvette
- Magyar György: az életfogytig tartó embertelen büntetés alkalmazása miatt az Európa Tanács ismét megtámadta a kormánytMegosztás Haladéktalanul hozza összhangba Magyarország a ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztésre vonatkozó nemzeti jogszabályait az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával – üzente meg az Európa Tanács. Érdemes nekünk egy jelentős nemzetközi fórummal szemben megint kuruckodni, miközben alig több mint hetven elítéltről van szó? Tíz éves a huzavona Akár újabb támadásnak is tekinthető a kormány ellen,… Read more: Magyar György: az életfogytig tartó embertelen büntetés alkalmazása miatt az Európa Tanács ismét megtámadta a kormányt
- Újabb köz nélküli közmeghallgatás a külföldieknek „alacsony színvonalúnak tűnő” reptérre vezető út felújításárólMegosztás Mielőtt bárki megörülne, hogy „na végre”, a kormány-terv egyelőre a felújítások kezdeti dátumát legkorábban 2026-ra teszik, a teljes beruházást 3,5-5 év hosszúra becsülik, így legkorábban 2030-ban adhatják át a forgalomnak. Mondhatjuk, hogy az elképzelés jó lesz kampányígéretnek, a megvalósításér fájjon a soron következő kormány feje. Egy valami állandó: mi fizetjük….. Környezetvédelmi hatósági eljárás és… Read more: Újabb köz nélküli közmeghallgatás a külföldieknek „alacsony színvonalúnak tűnő” reptérre vezető út felújításáról
- …és volt képe hozzá! – Orbán a brüsszeli migrációs gigabírságról: már beszedtük, tőlük, maguktólMegosztás Önt nem háborítja fel, hogy mennyire ostobának nézi a miniszterelnök? Orbán Viktor a hétfői árvízi tudósításában újságírói kérdésre elmondta, hogy a mára 116 milliárdra -116.000 millió forintra- dagasztott bírságot „már beszedték”, méghozzá „magától Brüsszeltől”, -ami ugye mi magunk is vagyunk!- mivel azt áthárították a Magyarországon működő külhoni cégekre. …és azt ki fizeti, Pubi? Az… Read more: …és volt képe hozzá! – Orbán a brüsszeli migrációs gigabírságról: már beszedtük, tőlük, maguktól
Szerző
Friss
- Aztakur…. oppardon, mi történhetett? – fakadt ki egy hozzászóló a DK-hír olvastán
- Kunetz doktor: Orbán adta, Orbán elvette
- Magyar György: az életfogytig tartó embertelen büntetés alkalmazása miatt az Európa Tanács ismét megtámadta a kormányt
- Újabb köz nélküli közmeghallgatás a külföldieknek „alacsony színvonalúnak tűnő” reptérre vezető út felújításáról
- …és volt képe hozzá! – Orbán a brüsszeli migrációs gigabírságról: már beszedtük, tőlük, maguktól
- Jó hír érkezett a BKK-tól
- A Kúrián is elbukott Bayer Zsolt feleségének pere a DK ellen
- A Budapest-darts, European Tour-sorozat új bajnoka: Michael van Gerwen
- Meghalt Hegyi Árpád Jutocsa – Egy különösen fontos művész távozott
- A nap híre! – Magyar Péter döntött a fővárosi közgyűlési mandátumáról