Kerítésen innen
Nemzeti katonai zarándoklatot tartottak Gödöllőn
Nemzeti katonai zarándoklatot tartott a Magyar Honvédség Katolikus Tábori Püspöksége szombaton Gödöllőn.
Nemzeti katonai zarándoklatot tartott a Magyar Honvédség Katolikus Tábori Püspöksége szombaton Gödöllőn.
A Covid-járvány miatt néhány zarándoklat elmaradt, ezért az a cél, hogy a zarándokhelyeket most sikerüljön bejárni
Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök a helyszínen, a máriabesnyői városrészben álló Nagyboldogasszony-bazilika előtt az MTI-nek elmondta, hogy 26. alkalommal rendezték meg az eseményt, az elsőt Zala megyében, Búcsúszentlászlón tartották.
„Eddig Búcsúszentlászlón, Máriaremetén, illetve Makkosmárián voltunk, és most Máriabesnyőn”
– fűzte hozzá a tábori püspök.
A dandártábornok beszélt arról, hogy ez másfajta módja a katonák összekovácsolásának, mint egy kiképzés vagy egy hadgyakorlat.
Kitért arra, hogy minden zarándoklathoz tartozik egy 15-20 kilométeres gyalogmenet az adott helyszínen, ez szintén fontos része a közösségépítésnek.
„Erősítenünk kell azt a szellemet, amely a honvédségben benne van. A honvédség egy nagycsalád, és a hitüket megvalló emberekben még inkább erősíteni kell ezt a nagycsaládi szellemiséget, mi vagyunk ebben a nagycsaládban a kovász”
– fogalmazott a katonai ordinárius.
(MTI)
Friss híreink
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
Szerző
Friss

- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma