Kerítésen túl
Szijjártó Péter már Moszvkából üzent!
A Gazprom vezérigazgatója megerősítette hosszú távú elkötelezettségét a Török Áramlat működtetése és a magyarországi szállítások fenntartása mellett.

Magyarország földgázellátása a jelenlegi válsághelyzetben is biztonságban van, miután a Gazprom vezérigazgatója megerősítette hosszú távú elkötelezettségét a Török Áramlat működtetése és a magyarországi szállítások fenntartása mellett – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Moszkvában.
A Török Áramlaton keresztül zavartalan még mindig a tranzit Oroszország felől
A tárcavezető az Alekszej Millerrel folytatott esti tárgyalását követően arról számolt be, hogy az ukrajnai háború és az arra válaszul hozott brüsszeli szankciók miatt minden idők legsúlyosabb energiaellátási válsága alakult ki Európában és a kontinens határain túl is.
Fontos kérdésnek nevezte, hogy mi lesz a mostani fűtési szezonban, de szavai szerint legalább ennyire lényeges az is, hogy a következő két-három télen hogyan lehet majd biztosítani Európa ellátását, minthogy az északi szállítási útvonalak gyakorlatilag ellehetetlenültek. Aláhúzta, hogy egyedül a Török Áramlaton keresztül zavartalan még mindig a tranzit Oroszország felől, így bebizonyosodott, hogy azt megérte megépíteni.
Látogatásának okára kitérve pedig leszögezte: „az volt a célom, hogy megbizonyosodjak arról, hogy a Gazprom is hosszú távú együttműködésben érdekelt Magyarországgal, illetve hogy megszerezzem az elkötelezettségüket a hosszútávú együttműködésre velünk.”
Szijjártó Péter közölte, hogy az orosz energetikai óriáscég északról a biztonságosan és kiszámíthatóan működő déli útvonalra helyezi át a hangsúlyt a szállítások terén, illetve a hazánk számára eddig kisebb mértékben Ausztria felől érkező mennyiséget is a Török Áramlatra irányítja át.
„Ezzel még biztosabbá válik Magyarország energiaellátása” – fogalmazott
Rámutatott továbbá, hogy a Török Áramlat tenger alatti csővezetékeit, kompresszorait, turbináit és más fontos elemeit az oroszok gyártották, így a fenntartásuk nem ütközik szankciós akadályokba. Mint közölte, Miller afelől is biztosította, hogy a holland hatóságok eljárásai nem veszélyeztetik a vezeték működését.
A miniszter hangsúlyozta: „a Gazprom megerősítette elkötelezettségét a Török Áramlat hosszú távú működtetése mellett és a magyarországi szállítások hosszú távra tervezhetősége tekintetében is.”
„Így egészen biztos lehet mindenki abban, hogy Magyarországon semmifajta korlátozásra nem lesz szükség a földgázfelhasználás tekintetében” – emelte ki, hozzátéve, hogy csütörtökön emellett aláírják a kedvezőbb, halasztott fizetésről szóló szerződést.
Végezetül pedig megerősítette, hogy a kormány a jövőben is ki fog állni amellett, hogy a földgázszállítás és az azzal összefüggő tevékenységek nem kerülhetnek szankciós korlátozások alá.
Friss híreink:
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!
- Majka: fenntartom a jogot magamnak arra, hogy akkor és azt mondjak, amit akarok (…) részemről az ügy lezárva…
- Az esőisten is megsiratta az éhezőket – közel 150 vendég a debreceni ételosztáson
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!
- Majka: fenntartom a jogot magamnak arra, hogy akkor és azt mondjak, amit akarok (…) részemről az ügy lezárva…
- Az esőisten is megsiratta az éhezőket – közel 150 vendég a debreceni ételosztáson
- Póló-diplomácia: Orbán miniszterelnök erős üzenete Sulyok köztársasági elnöknek – Veszi az adást? – Frissítve!
- Böjte-testvér gyermekmentő, vagy sanyargató – Nincs szerencséje mostanság a Fidesznek a papjaival
- Juszt László szembesíti Orbánt a valósággal – Szikár dolgok a tények
- (nagyon)Kisnyugdíjasunk válasza Orbánnak Tusványos helyett a piacról hazaérve, a konyhaasztal mellől
- Élő osztós játékok az Ice Kaszinóban – Hogyan vágjunk bele?