Connect with us

Kerítésen innen

A Szabadság téri szovjet emlékmű elbontását kezdeményezi a Jobbik

Megosztás

A budapesti Szabadság téren álló szovjet katonai emlékmű elbontását kezdeményező országgyűlési határozati javasaltot nyújt be a Jobbik.

Szabadság
Megosztás

A budapesti Szabadság téren álló szovjet katonai emlékmű elbontását kezdeményező országgyűlési határozati javasaltot nyújt be a Jobbik – közölte hétfőn, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője.

Lukács László György arról beszélt: október 23-ra készülve fontos felvetni a kérdést, hogy miközben Oroszország háborút folytat Ukrajnában, „gázzal zsarolja Európát”, mit keres az emlékmű a szabadságról elnevezett téren, bántva mindnyájunk igazságérzetét, megcsúfolva 1956 emlékét, a magyarok szabadságszeretetét.

A közvélekedéssel szemben ennek már nincsen akadálya, hiszen nem nyugszik már itt szovjet katona – említette meg az ellenzéki politikus, aki szerint a történészeknek kell eldöntenie, hová kerüljön az emlékmű innen.

Lukács László György hozzátette, kezdeményezésük támogatására kérik „a magukat jobboldalinak érző pártokat”, így a Fidesz-KDNP szövetséget és a Mi Hazánk Mozgalmat is.

 Itt a lehetősége megmutatni mindenkinek, hogy honnan is diktálnak vagy nem diktálnak nekik feltételt, hogy számunkra a magyar nemzeti önrendelkezés és függetlenség a legfontosabb érv, szándék – jelentette ki Lukács László György. 

A politikus a döntést lehetőségnek nevezte arra, hogy kimutassuk: ahogy 1956-ban, úgy most is a béke és a szabadság pártján állnak az emberek.

Friss híreink

Szerző