Kerítésen innen
Orbán, a trollmester menni Európa Tanács
„Hatalmas vitára számítok az Európai Tanács közelgő ülésén” – írta Orbán Viktor (trollmester és miniszterelnök)
„Hatalmas vitára számítok az Európai Tanács közelgő ülésén” – írta Orbán Viktor (trollmester és miniszterelnök) a Twitteren, utalva a csütörtökön kezdődő brüsszeli állam- és kormányfői találkozóra, amelyen a vezetők az energiaválságról fognak tárgyalni.
Közös gázbeszerzés az asztalon
Az EU27-ek elé kerülő egyik javaslat a tagállamok közös gázbeszerzésére vonatkozik: az országok összesítenék a gázimportigényeiket, létrehoznának egy gázvásárlási konzorciumot, és ezen keresztül közösen szereznék be a gáztározó kapacitásaik legalább 15 százalékának megfelelő mennyiségű gázt -írja a Népszava. Ily módon olcsóbban jutnának hozzá az energiahordozóhoz és megszűnne egymás túllicitálása a világpiacon.
Előzmény a közös vakcinabeszerzés
A miniszterelnök tweetje azért is megrökönyödést keltett az EU székhelyén, mert a közös vakcinabeszerzést alapvetően sikeresnek ítélik.
“A Covid19 járvány idején Magyarország 33 millió adag oltóanyagot vásárolt, ebből 2 millió adag orosz Szputnyikot és csaknem 5,2 millió adag kínai vakcinát. A maradék, majdnem 26 millió adagot az Európai Unió által megkötött szerződéseken keresztül, a közös vakcinastratégia keretében szerezte be”
– mondta lapnak egy magasrangú EU tisztviselő. Ami az árat illeti, emlékeztetett rá, hogy a közös oltóanyag-beszerzésről határozó irányító bizottságnak tagja volt az illetékes magyar hatóság képviselője is, így Budapest pontosan ismerte a vásárlás részleteit, így a vakcinák beszerzési árát is.
A végső kérdés: kit képvisel Orbán az EU-ban a magyarokat, vagy Putyint?
A magyar érdekek helyett Orbán Viktor most már folyamatosan az orosz elnök érdekeit védi, olyannyira, hogy már egykori kelet-európai szövetségesei szemében is ellenszenvessé vált. Magyarország a Nyugat egyik leggyengébb láncszeme Moszkva agressziójával szemben. Minden országnak áldozatokat kellett hoznia az egység érdekében, így a türelem a magyar kormányfő szeszélye kapcsán fogytán van. Orbán játszmái aláásták Budapest hitelességét – állapította meg a Politico.
Friss!
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költöztetiMegosztás Orbán Ráhel üzletasszony, méghozzá nem is akármilyen! 2022 májusa óta üzemelteti bababoltját a Hegyvidék Bevásárlóközpontban annak ellenére, hogy keményen veszteséges a vállalkozás Gyógymódnak azt találta ki első körben, hogy nyitott még egyet a Balatonparton, megkétszerezve ezzel a mínuszokat. Most újra van egy jó ötlete…. Átkel a „nagy vízen…” A budai Hegyvidék Központból a pesti… További információ: Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum cikiMegosztás „Lázár János egy olyan harcos, aki az ütésektől nem retten meg, annál edzettebb lesz” – konferálta fel a jelenleg építési és közlekedési miniszteri státuszban eltartottunkat csütörtök este Nagykállóban Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője. Lázár János országjárásának tizenötödik állomásán a szokásos forgatókönyv alapján téma volt Ukrajna csatlakozása, a Pride meg’, vagy nem megtarthatósága,… További információ: Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?Megosztás Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? Ennyire okos nép ennyire okos vezetőkkel a csőd felé tart? Valahol, valami hiba van! Óh! Mi büszke magyarok!… Hamis vezeklés, jurisztokrácia, (bírók politikai hatalma) virtuális politika – Schmidt Mária nem kímélte az európai és magyar politikai elitet legfrissebb interjújában. (MN) A Terror Háza főigazgatója szerint Európa csapdába… További információ: Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssoraMegosztás Ahogy a múltban, úgy manapság sem kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. „Az esztendő 24. hetében, amikor a hamisított hírek professzionális gyártója, az MTVA visszavonta egy humorista szakmai elismerését, a Karinthy gyűrűt, akkor… További információ: Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott vanMegosztás Az izraeli hadsereg, lassan mindent elért Iránban amit akart, már csak egyetlen igazi célpont van hátra, de ez a B-2 Spirit, közismertebb nevén az USA „lopakodó bombázója” nélkül megközelíthetetlen. Az amerikai légierő egyik legkülönlegesebb és legrejtélyesebb repülőgépe ez. Minden idők legdrágább repülőgépe Ez a fekete, futurisztikus alakú gép nemcsak a modern haditechnika csúcsa, hanem… További információ: A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
Friss
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre