Állati
Az Orbán rendszerével szemben küzdőket hamis tanúzással próbálják befeketíteni

A Demokratikus Koalíció (DK) és partnerei azért dolgoznak, hogy visszatérjen a jogszerűség, a tisztesség Magyarországra – jelentette ki a párt elnöke hétfőn Szegeden.
Orbán és pártja gyáva
Gyurcsány Ferenc a Szegedi Járásbíróság épülete előtt – ahol majd Czeglédy Csaba előzetes letartóztatása ügyében dönt a nyomozási bíró – tartott sajtótájékoztatóján elmondta, rend és igazságosság csak akkor lesz az országban, ha ez a „mérhetetlenül korrupt, alapvetően köztörvényes hatalom megbukik”.
A pártelnök úgy fogalmazott, „Orbán Viktor és pártja gyáva”, mert a politikai küzdelmet azon kívüli eszközzel, az igazságszolgáltatással kívánja befolyásolni.
Hamis tanúskodást várnak el
Amikor arra próbálják rávenni Czeglédy Csabát, hogy hamisan tanúskodjon, bűncselekményt követnek el. Nem fog következmények nélkül maradni, hogy „Orbán átkozott rendszerével szemben küzdőket hamis tanúzással próbálják befeketíteni” – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.
Az új demokratikus kormány nem fogja megengedni, hogy „mindaz a gazemberség és jogtalanság, amit megtettek következmények nélkül maradjon” – mondta a politikus. Hozzátéve: ezek a következmények azonban jogszerűek és jogállamiak lesznek.
A háttérben politikai kérdés van
Gyurcsány Ferenc kifejtette, bár Czeglédy Csaba ügye látszólag egy köztörvényes büntetőügy, de a kormány és a kormánypárti sajtó ebből politikai kérdést csinált. Minden alap nélkül azt a hamis látszatot kívánják kelteni, hogy Czeglédy Csabának köze van a demokratikus pártok finanszírozásához, gyanúsítása mögött a tiltott pártfinanszírozás is ott van.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: Lánczi Tamás elsőként listázná az ellenzéki Orbánt
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek