Bulvár
Halállal végződött az emberkereskedelem – Vádemelés
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki 3,5 millió forintért megvásárolta barátja élettársát, majd miután az üzleten összevesztek, egy vascsővel agyonütötte a férfit
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki 3,5 millió forintért megvásárolta barátja élettársát, majd miután az üzleten összevesztek, egy vascsővel agyonütötte a férfit – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
A férfit emberkereskedelem és halált okozó testi sértés bűntettével vádolják
A vádlott a sértett barátja volt, tanyáján segítette is a gazdálkodásban. A vádlott és a sértett élettársa között 2021 elejére érzelmi viszony alakult ki. A két férfi ezért abban állapodott meg, hogy a sértett 3,5 millió forint ellenében elengedi a nőt a vádlottal.
A vádlott április 24-én át is adta a pénzt, azzal, hogy a részleteket később beszélik meg. A sértett és az asszony azonban még aznap összevesztek, a nő a közös gyermekükkel elment a tanyáról, majd felhívta a vádlottat, aki autóval odament.
A tanya udvarán a két férfi vitatkozni kezdett, a sértett pedig további egymillió forintot követelt a nőért. A szóváltás verekedéssé fajult, a vádlott felkapott egy vascsövet és azzal a kétszer fejbe ütötte a sértettet, aki a helyszínen meghalt.
A vádlott ezt követően üzenetet küldött a nőnek, hogy még ne menjen haza, majd a holttestet és a vascsövet ismeretlen helyen elrejtette. A vádlott a vérnyomokat is megpróbálta eltüntetni és ruháit elégette.
Sikertelen terelés
A vádlott és a nő a hatóságokat félrevezetve megpróbálták elhitetni, hogy az áldozat önszántából távozott otthonából, majd haragosaival került összetűzésbe. Ennek érdekében a vádlott a sértett telefonjáról hamis üzeneteket küldött a nőnek azzal, hogy őt elkapták, ne szóljon a rendőröknek. Mintegy két hét elteltével – a vádlottal egyeztetve – a nő bement a rendőrségre és bejelentette, hogy élettársa horgászni ment, majd ismeretlen helyre távozott. Az elmondottakat a hatóságok előtt a nő tanúként többször is megismételte.
A történtek miatt a nővel szemben bűnpártolás vétsége miatt emeltek vádat – közölte a csoportvezető ügyész.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport
- Magyar Péter Bohár Dánielnek: vége van, elvtársak. Vége van
- Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalent
- Billegő időjárás előrejelzés húsvétra
- Hagyj abba mindent, eljött a horoszkóp-idő! – 5 csillagjegy kivételes húsvéti hétvégére számíthat