In memoriam Vágó István

Egy ország kvízmestere volt Vágó István, akinek váratlan halálhíre ma bejárta a médiát. Azt a médiát, amelynek évtizedeken át egyik legismertebb arca volt. A fiatalabbak, akik már csak politikusként ismerték meg őt, talán nem is sejthetik: attól fogva, hogy egy tévévetélkedőben kitűnt, egészen mostani haláláig ugyanazzal az igényes következetességgel ragaszkodott az elveihez, szkeptikus, a tényeket mindenek felett tisztelő világlátásához. Élete, pályája nem volt mentes a konfliktusoktól, amikkel bátran – ha olykor kényszeredetten, keserűen és tán kissé riadtan is – szembenézett. Az alábbi interjút 60. születésnapja táján, 2009. szeptemberében adta a Vasárnapi Híreknek.

Korunk üzleti terméke a celebség

A Hot! Magazin Top 100 Sztár kiadványa szerint 2008-ban Vágó István volt a legnépszerûbb híresség – másképp fogalmazva: celeb – Magyarországon, s a Gfk 2006-2007 es kutatásában is a 8. helyen állt. Mit gondol a celebségről?

A híres emberek között vannak celebek is, de például Sólyom László, is szerepel a népszerûek között, s ô miért lenne celeb? A Big Brotherben és a Való világban összezárt embereket, akikből aztán „celebek” lettek, nagy merítéssel válogatták ki és ezernyi szempont alapján sokkal több casting, próbafelvétel után, mint annak idején engem. Én még úgy kerültem a televízióba, hogy 850-en jelentkeztünk a Riporter kerestetik!-re, s a zsûri választotta ki azt a tizenkettôt, aki adásba ment, azután volt aki közülünk is kihullott, volt, aki nem. A „celebek” kiválasztásánál az egyik fô szempont viszont az, hogy a nézôk milyen tipusú embereket látnak szívesen. Amióta egyes hetilapok tudatosan mérik, hogy melyik címlapceleb hány példányt „ad el”, pontosan tudják, a magyar fogyasztónak milyen celeb kell. Az értelmiségi fanyalgók azt kérdezik, „ilyen celebek kellenek nekünk?” – és a válasz az: igen, ilyenek. Egy Kossuth-díjas színmûvésszel, egy Széchenyi-díjas kutatóval a címlapon nem adnának el csak néhány példányt. Ez a helyzet a tévémûsorokkal is. Van hazánkban 85 magyar nyelvû tévéadó; ha valamelyik nem tetszik a nézônek, egyszerûen elkapcsol – és bôven van hová. A nézettségért folyik a harc. A nézôket pedig nehéz nevelni. Ôk fôleg a szórakoztatást keresik és ezzel a celebeket. Azt gondolom, korunk üzleti terméke a celebség. A közéleti emberek közül pedig – magamat is ide sorolom – az lehet közkedvelt, aki nem osztja meg a közönséget. És ugye az nem osztja meg, aki nem foglal állást fontos ügyekben. Én olykor nem rejtem véka alá a véleményemet, ezért a nyolcadik hellyel is igazán elégedett vagyok.

„Ami a válásomat illeti az RTL Klubtól”

Régi munkahelyétôl, az RTL-klubtól egy évtized után se hideget, se meleget nem mondva búcsúzott, s az utódjáról sem mondott épp hízelgô szavakat. Hogyan is festett ez a válás?

Én az utódomról semmi dehonesztálót nem modtam! Ez csak bulvárlapi manipuláció. Eredetileg úgy döntöttem, hogy soha nem fogom minôsíteni Fábryt abban a székben. Sokáig tartottam is magam ehhez, azután az egyik bulvárlap újságírója azt kérte, csak néhány szót mondjak, mégis mire számíthatunk. Azt feleltem: valószínûleg a celebekkel a Legyen ön is milliomos! nem az lesz, ami volt. De ez nem is Fábryra vonatkozott. Ezt a lap megírta és rá egy héttel már az jelent meg ugyanott: én folyton piszkálom Fábryt… Ami a válásomat illeti az RTL Klubtól, az kifejezetten baráti volt. Nem akartak elengedni, de olyan folyamatos munkát se ígértek, amilyenre vágytam. Hónapokig tartott a diskurzus, s attól tartottam, hogy az RTL-nél nem lesz mûsorom. Így végül lejárt a szerzôdésem és nem hosszabbítottam meg. Ezt ôk nehezményezték. De mit tehettem volna? Én szeretek dolgozni, jó ha biztosan van mûsorom – és a TV2-nél van.

Valóban ez lenne a vég?

Tévés hitelreklámhoz adta az arcát. Miért? Rászorul erre?

Nem. De hadd ne legyek álszent: igen, mint minden pályatársam, én is anyagi előnyökért vállalok – de nem akármiylen, hanem gondosan megválogatott – reklámszereplést. Mostanában jónéhányan, a civil kritikusaim is mondják: az a „bûnöm”, hogy a nevemet adtam a Providenthez. Ám ez súlyos tévedés! Az ugyanis egy hitelfolyosító intézet, a Credithill pedig nem ad hitelt, nem is buzdít hitelfelvételre, hanem csupán közvetít. Azt teszi: ha már valaki hitelre szorul, akkor segít megkeresni a neki legmegfelelôbbet. Én csakis olyan reklámban veszek részt, aminek utána is nézek. Ha gyógyhatású termékről van szó, akkor átnézem a dokumentációját, a klinikai kipróbálási jegyzôkönyvét is, ha meg pénzintézetrôl, akkor annak is utánajárok, hogy van-e vele kapcsolatban panasz.

Mostanában élve temetik. Attól hangos a média, hogy a TV2 Párbaj vetélkedôje sokaknak nem tetszik, a nézettsége elmarad a várttól, s ha lekerülne a mûsorról, akkor Vágó kereskedelmi tévés karrierjének annyi. Valóban ez lenne a vég?

Szó sincs errôl! A TV2-nél köteleztem el magam, de korántsem csak a Párbajra. S miért is lenne ez a vég? Melyik az a tévés, akinek nem volt még gyengébben sikeredett mûsora? Pláne egy három és fél évtizedes sikerszéria után? Különben minél kevésbé hozza egy mûsorom azt, amit várnak tôle, annál valószínûbb, hogy kell csinálnom egy újat – amit én imádok. Ha a Párbaj, ami szerintem ráadásul nem is rossz formátum, kifárad, akkor lehet, hogy egy másik műsorba kell majd fognom. Bízom benne, hogy így történne és a tévés múltam adna ehhez elég szakmai hitelt. Az viszont igaz, hogy nem foglalkoztat a visszaút az RTL Klubhoz, ez nem csiki-csuki játék.