Sport
Márton Anitát már Hosszú Katinkához hasonlítják
A tápéi Heller Ödön Művelődési Házban köszöntötték Magyarország első világbajnok atlétáját, Márton Anitát.
A birminghami megmérettetést betegen vállalta
Rengeteg gratulációt kapott a szegedi klasszis, és olyan szeretet vette körül, mint az olimpiai bronzérmet követő, hasonló rendezvényen.
Anita fáradtan, de mosolygósan mesélt élményeiről, hiszen a birminghami megmérettetést betegen vállalta. A finálé után rosszabbul lett. Alig aludt, sokat utazott, és akkor az óriási médiaérdeklődésről még nem is beszéltünk.
Hétvégén jön az Európa-kupa
– A pénteki döntő óta folyamatosan csörög a telefonom. A finálé után nem is tudtam aludni, de ez kellemes probléma. Próbálok a legtöbb megkeresésnek gyorsan eleget tenni, hiszen az edzésmunkámra is koncentrálnom kell, hétvégén jön az Európa-kupa – mondta a Szegeden élő és edző, de békéscsabai színekben versenyző Márton Anita.
Szembesítettük az egyik legérdekesebb jelzővel, amit az elmúlt napokban olvastunk és hallottunk róla:
atlétikában ő a mi Hosszú Katinkánk
– vallják, hiszen a 2014-es Eb óta egy kivétellel minden nagy nemzetközi viadalról éremmel tért haza.
A 20 méteres álomhatárt nyáron szeretné elérni
– Örülök, ha így látják az emberek, de ettől még ugyanúgy szeretném végezni a munkát, ahogy eddig. Szerintem azért merülhetett fel ez az összehasonlítás, mert látják, hogy a versenyeken a lehető legjobbkor hozom ki magamból a maximumot. Ez csak kis részben adottság, a küzdőszellem ennél is fontosabb. Mivel itthon nem tudnak megszorongatni, megtanultam, hogyan küzdjek akkor is a maximumért, ha nincs tétje. Így érhettem el az utolsó lökésnél az országos csúcsot – mondta a 19,62 méteres eredményről, a 20 méteres álomhatárról pedig megjegyezte: inkább nyáron szeretné elérni.
A Magyar Atlétikai Szövetség már a vb-arany előtt határozott arról, hogy hamarosan létrehoznak egy dobóközpontot a dél-magyarországi régióban, és azt Eperjesi László vezeti majd. A szövetség reményei szerint Márton Anita hosszú távon segíti a műhely munkáját nem csupán versenyzőként, hanem visszavonulását követően edzőként is.
Anita példaképpé vált
– Nyugodtan adhatom majd át a stafétát, hiszen lesz egy minden igényt kielégítő dobóközpontunk, és úgy tűnik, a fiam mellett Márton Anita is edzheti majd ott a tehetségeket – reagált a hírre a tréner.
A szakembert a körülmények pszichológiájáról kérdeztük, hiszen még pár éve arról írtunk edzésriportot, hogy tréningek közben a SZEOL-pályán labdaszedő volt Márton Anita „másodállása”, és vigyáznia kellett, nehogy egy lökésnél rúgják felé a bőrt.
– A körülmények lelkileg erősítik az embert. Ilyen esetekben érzi a sportoló: meg akarom mutatni, hogy innen is meg tudom csinálni. Anita pedig bebizonyította: ez lehetséges – véli Eperjesi, aki meghatódva nézte tanítványát, ahogy a vb dobogójának legfelső fokára lép. – Megrohantak az emlékek. Ott nagyon átéreztem, hogy mennyi törődés vezetett ehhez a sporttörténelmi pillanathoz. És persze Anita munkához való hozzáállása, mert szerintem leginkább ezzel vált példaképpé.
(Délmagyarország)
Szerző
Friss
- Balázs, nem érted, hogy nincs rád fizetőképes kereslet? – érdeklődött névrokona politikai igazgatójától egy kommentelő
- Magyar Péter dumcsizna, Orbán Viktor inkább marad a „most jöttem…”- variációja mellett
- Szanyi Tibor: hiénák
- Vigyázz, kész, Oktoberfest! – Sör-vonulás Münchenen át
- Gyászos 168 óra vár a jövő héten a balatoni pontyokra
- Röviden, de keményen: két magyar miniszterelnök közelít a gáthoz! Az egyik Orbán Viktor, a másik egy úr
- Itt van, elkészült, szippantsa: vegye-vigye a régen várt Fradi-szagot
- A manóba! Juszt László kitartó érdeklődésére válasz érkezett….
- A nap híre Orbán Viktortól! – Végre valami jó
- Szijjártó és a számok nem jó haverok – Szombati nagyotmondás….