Djokovics kísérte be az öltözőbe Fucsovics Marcit

Fucsovics Márton egy rövidebb kihagyás után tért vissza, azt követően, hogy a budapesti Challenger torna elődöntőjében izomsérülést szenvedett.

Marci kihagyta a marseille-i és a dubaji versenyt is, hogy teljesen felépüljön

Az év első ATP1000-es verseny első fordulójában Viktor Troicki volt Fucsovics ellenfele. A szerb játékossal korábban egyszer játszott, a 2016-os barcelonai tornán Troicki, salakon 6:4, 1:6, 6:0 arányban nyert.

Indian Wellsben az első játszmában mindketten egysze-egyszer elvették ellenfelük adogatójátékát, végül a rövidítésben 7-3-nyert Fucsovics. A magyar teniszező a második szettben háromszor is brékelte Troickit.

A másfél órás mérkőzésen az összes pontot tekintve Fucsovics 71-50-re nyert.

Fucsovics Márton a helyszínen készített videóban elmondta, hogy az első játszmában 4:5-nél sikerült először brékelnie, véleménye szerint ez volt a mérkőzés fordulópontja. Marci elmondta, hogy a combsérüléséből nagyon jól tért vissza, nem állt le az edzésekkel. Kemény edzéseket csinált felsőtestre, majd a felépülés után már lábra is.

A második fordulóban a második helyen kiemelt horvát Marin Cilic lesz Fucsovics ellenfele, akitől tavaly októberben a bázeli torna negyeddöntőjében óriási csatában csak döntő játszma-rövidítésben kapott ki.

Fucsovics vasárnap lép pályára Cilic ellen.

Horvát ellenfeléről elmondta, hogy Bázelben nagy meccset vívtak egymás ellen, közel volt a győzelemhez is. Marci hozzátette Cilic jelenleg 3. a világranglistán, ugyanúgy Federertől kapott ki a közelmúltban, mint ő. Fucsovics egy jó meccsre számít, megpróbál felszabadultan, jó kedvvel játszani.

Djokovics gratulált Fucsovicsnak

A Fucsovics-Troicki mérkőzés után nem más, mint Novak Djokovics kísérte be az öltözőbe Marcit. A szerb teniszező éppen Mike Tysonnal fotózkodott. Djokovics gratulált Fucsovicsnak és elmondta, hogy követi az eredményeit. Hozzátette, most már a szerbek elkezdhetnek félni tőle. Djokovics megemlítette, hogy már nagyon régen volt Budapesten.

Fotó: ATP

Novak Djokovics korábban ötször nyert Indian Wellsben (2008, 2011, 2014, 2015, 2016), a helyszínen elmondta:

„számára nagyszerű dolog, hogy a melbourne-i sérülése után vissza tud térni és végre fájdalom nélkül tud játszani.”

Djokovics Indian Wellsben csak a 2. fordulóban lép először pályára, ellenfele a selejtezőből érkezett Taro Daniel lesz. A japán teniszező az első körben a szintén a kvalifikációból érkezett brit, Cameron Norrie-t győzte le.

Érdekesség

A 3. fordulóban máris összejöhet egy Kei Nishikori-Novak Djokovics rangadó. A japán és a szerb teniszező korábban 13 alkalommal játszott egymás ellen, de Indian Wellsben még nem találkoztak. A mérleg 11-2 Djokovics javára, Nishikori legutóbb a 2014-es US Open elődöntőjében tudta legyőzni Djokovicsot.

BNP Paribas Open

Indian Wells, férfi egyes, 1. forduló:

Fucsovics Márton – Viktor Troicki (szerb) 7:6(3), 6:1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük