Bruck András: két törékeny ország

Legnagyobb sajnálatomra a csatolt kép nem sok ezer példányban terjesztett óriásplakát, mint egy másik, a kormányé, amely öt ellenzéki politikust ábrázol, a fejük fölött „Háborúpártiak” felirattal és már tele van velük az ország. Ez az „Oroszpártiak” csupán egy photoshop a facebookról, de ellentétben a kormány plakátjával, nem állít valótlant, míg amaz egy korszak minden mocskának a sűrítménye, afféle morális összegzés. Idáig el kellett jutniuk, hiszen az elvetemültségnek is érésre van szüksége, míg a maga teljességében kivirágzik.

A rezsim most úgy félúton tart

Az ellenzék nem háborúpárti, soha egyetlen erre utaló kijelentést nem tett, viszont az európai országok kilencvenkilenc százalékához hasonlóan ellenzi, hogy egy ország területeket raboljon a szomszédjától. A fennmaradó egy százalék sajnos éppen Magyarország, ami nem sok jót ígér nekünk a háború utáni évekre. Orbánék ugyan megszavazzák az EU valamennyi Oroszország elleni szankcióját, ennek ellenére szívvel-lélekkel oroszpártiak, a médiacselédeik orosz háborús propagandát harsognak.

S persze, ha maga Oroszország békét akarna, akkor márciusban nem ítélték volna két év büntetőtáborra Alekszej Moszkaljovot, amiért lánya az iskolában egy háborúellenes rajzot készített, az iskola igazgatója pedig a feltámadt sztálinista szellemnek megfelelően feljelentette a 12 éves kislányt.

fotó: facebook

„A háború az béke”

– ez Orwell regényének, az 1984-nek egyik emlékezetes jelszava, s bár kevésbé csavarosan, a magyar kormány békeszólamainak is ugyanaz a céljuk, mint a regénybeli Párté:

lerombolni a racionális gondolkodás képességét.

Márpedig megbízható mentális és morális védőfalak nélkül rád omlik minden, akár egy egész ország. Oroszországgal pont ez történt, a putyinizmus fanatizmusa teljesen felőrölte az orosz társadalom amúgy is ingatag erkölcsi alapjait. A zsoldos-bűnöző Prigozsin 24 órás katonai lázadása is kizárólag egy ilyen morál és mindenkire egyaránt érvényes törvények nélkül maradt társadalomban vált lehetségessé. A magyar autokrácia pedig a nyílt erőszak kivételével lényegében mindent átvett a társadalom szétzüllesztésének bevált módszereiből. Van Stingnek egy 1985-ben, a Szovjetunió afganisztáni háborúja idején írt dala, az Oroszok, benne ezzel a sorral:

„Remélem, hogy az oroszok is szeretik a gyerekeiket”.

Nyilván szeretik, a szülőkre ez általában jellemző,

de pont Oroszországban nem sok jel utal erre, holott az Ukrajnában meghalt fiatal orosz katonák száma már eddig is sokszorosan felülmúlja a tíz évig tartott afgán háború orosz áldozatainak számát. A putyini rendszerben valóban nehéz tiltakozni, lázadni, de lehetséges egy másik magyarázat is, amire épp az ukránok hívták fel a figyelmet. Ők az első perctől azt mondták, hogy ez nem „Putyin háborúja”, merthogy Európában sokáig így utaltak rá, hanem az orosz népé, és mérések bizonyítják, hogy a nagy többségük még most is támogatja a „különleges hadműveletet”. Az orosz anyák is nyilván szeretnék, ha a fiuk nem koporsóban térne haza, de mintha közülük túl sokan találnának vigaszt abban, hogy ők hősként haltak meg, Oroszországért.

Na igen, végtére is a „testvérnép” gyilkolásához is lehet megnyugtató indokokat találni, különösen, ha az önmagukból kifordult, ukránvérszomjas orosz propagandisták bőséges érzelmi gyúanyaggal szolgálnak hozzá.

Hazai kollégáik pedig figyelnek és tanulnak

Nem véletlen, hogy Európában éppen Magyarország és Oroszország helyzete annyira veszedelmesen törékeny. Bár folyton elhangzik, hogy Magyarország nem azonos a mindenhol viszályt, békétlenséget szító miniszterelnökünkkel, tény, hogy az orbáni autokrácia – amit a magyar társadalom egy része vakon kiszolgál, a másik tétlenül elfogad, mindinkább összeegyeztethetetlen a nyugati szövetségi rendszerrel.

Ezért önbecsapás azt gondolni, hogy az EU tagállamok egyedül Orbán számlájára írják ezt, és a velünk szembeni erősödő szigor egyedül neki szól.

Nem tudom, érhet-e egy kelet-európai nemzetet nagyobb csapás annál, minthogy számára Oroszország megint nem kizárólag a Háború és béke és az Egy kiállítás képei, hanem… hanem, mintha Sztálin anyja újra terhes lenne, aztán ismét szétterül felettünk a halál. Ennek egyszerűen nem szabadott volna megtörténnie.

Tényleg az olcsó gáz volna az oka? Ugyan, kifizeted és kész, normálisan nem jár mellé medál

Ami engem illet, nekem Oroszország nem Muszorgszkij és Tolsztoj, még csak nem is Ulickaja, hanem az örök rossz, kultúrájuk nagyjai e tekintetben a szememben huszadrangú szempont. Minden, amit tudok Oroszországról rossz, defektes, földi világunk jobb lehetőségeivel, esélyeivel szemben gyógyíthatatlanul ellenséges. Az autós, aki szembemegy az összes többivel. Bár Oroszország szívesen látja és láttatja magát meg nem értett zseninek, jobbára csak vegetál.

Emiatt nincs is egyebe, mint ami végtelen kiterjedésű, de a zsarnokainak soha nem elég nagy földjeiben van: olaj, gáz és a halottai. Mérgező föld.

Forrás

Kapcsolódó