Bulvár
Nincs Jó hírünk – Frontérzékenyek, figyelem!
Az elkövetkező néhány napban, még az átlagosnál is nehezebb napok várnak a frontérzékenyekre, hiszen egy nagyon komoly hidegfront vár ránk.
A hétvége
Szombaton
egy hidegfront hatására már gyakrabban takarhatják felhők a napot, és több helyen kialakulhatnak záporok, zivatarok. Jellemzően felhőszakadás, apró szemű jég kísérheti majd őket. Északkeleten tart ki legtovább a napsütés. A Dunántúlon és a középső tájakon sokfelé élénk lehet a nyugatira, északnyugatira forduló szél. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 33 fok között alakulhat, elsősorban nyugaton, északnyugaton mérséklődhet a meleg, a csapadékos területeken gyorsan visszaesik majd a hőmérséklet.
Vasárnap
túlnyomóan napos, gomolyfelhős időre készülhetünk. Kezdetben délen, délnyugaton lehetnek záporok, délután pedig északkeleten, keleten alakulhatnak ki zivatarok, valamint az Alpokaljára sodródhat be egy-egy zápor. Többfelé élénk, helyenként erős lesz az északnyugati szél. Viszont hideg nem lesz. Hajnalban 12-19 fok várható, a legmagasabb hőmérséklet pedig 25 és 32 fok között alakul-írja az Időképp.
Frontérzékeny: nem árt ha tudja
Hidegfront esetén a tünetek inkább a front átvonulása után jelentkeznek. Ilyenkor a csökkenő hőmérséklet és páratartalom mellett nő a légnyomás. Ezt ízületi fájdalmakkal, reumás panaszokkal, asztmás rohamokkal, gyomor-, epe- és vesegörcsökkel, illetve mellkasi panaszokkal, sőt, a koraszülések és általában a szülések számának emelkedésével, illetve a szívinfarktusok gyakoribb előfordulásával hozták összefüggésbe. Sok hidegfrontra érzékeny ember panaszkodik, hogy a hidegfront után megerősödő széltől fáj a fejük. Ilyenkor az idegrendszer lassabban reagál a külső ingerekre, nő a reakcióidőnk. Fáradékonyság, aluszékonyság jellemző.
Így kezdődik a jövőhét
Hétfőn
napközben az ország nagy részén sok napsütésre, száraz időre számíthatunk. Nyugaton, északnyugaton takarhatják gyakrabban felhők a napot, és késő délután, este itt elszórtan záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Az északnyugati szél helyenként megélénkülhet. Délutánra 26 és 33 fok közé melegedhet a levegő.
Kedden
fátyol- és gomolyfelhő zavarják meg a napos időt, és több helyen számítani lehet záporok, zivatarok kialakulására is. A szél mérsékelt, helyenként élénk lesz. Délután 25-32 fok között valószínű. Szerdán is gomolyfelhős időre, nyári melegre van kilátás. Emellett szórványos záporok, zivatarok ismét előfordulhatnak. Időként megélénkülhet a szél. Napközben 25-33 fokra van kilátás.
Szerző
Friss
- Első EP-listavezetői vita, amiről minden résztvevő úgy érezte, hogy Ő nyerte – Nem nekünk kellett volna belőle profitálni?
- Perintfalvi Rita: megint egy öngól. Nem megy ez már nektek fiúk, le kellene ülni a kispadra végre
- Kibújt az Orbán Balázs a Fidesz-zsákból, avagy amikor az „egyszerűagy” elszabadul
- Tíz év után újra maratoni kajak-kenu világbajnokság Győrben
- SOS -jelzést küldött a Műegyetemiek az Oktatás Jövőjéért Csoport: az állami források a 20 évvel ezelőtti érték 40 százalékára estek vissza
- „Egyik a polcra, másik a lábra” – Hosszú, tömött a sor a Tisza-Azahriah kollekció darabjaiért
- Bayer Zsolt örül: nálunk nincs olyan jólét, amibe belehülyültünk volna
- Pünkösd – Miénk ez a rakpart….
- Orbán: a jobboldaliságban az a szépség, hogy nem túlságosan izgalmas, a baloldalon minden pofon jó helyre megy
- A nehezített körülmények ellenére is már közel 13 ezren jelentkeztek a külképviseleteken szavazásra