Bulvár
Gulyás, az árnyék(ban)miniszter
Gulyás Gergely nem a „közösségi oldalak réme”, aránylag ritkán posztol, de ezúttal kivételt tett és az erre tartott alkalmazott kitette a nagy attrakcióról készített fényképbeszámolót. Volt ott minden: dűlőút- és piac átadás, tanácsülés és az elmaradhatatlan Konz Zsófia.
Gulyás Gergely nem a „közösségi oldalak réme”, aránylag ritkán posztol, de ezúttal kivételt tett és az erre tartott alkalmazott kitette a nagy attrakcióról készített fényképbeszámolót. Volt ott minden: dűlőút- és piac átadás, tanácsülés és az elmaradhatatlan Konz Zsófia.
Ha már arra járt….
Tarcalnak eddig egy kilométernyi szilárd burkolatú önkormányzati útja volt, így érthető a helyiek öröme:
„Ez a dűlőútfejlesztés annyira kellett a településünknek, mint a koldusnak egy falat kenyér”
– mondta Butta László, Tarcal független polgármestere a két méter széles és három és fél kilométer hosszú útról, amit hét ember, köztük miniszter és államtitkár adott át. Láthatóan Gulyás miniszter a nap további részében igyekezett a naptól óvni magát, így lett az olvasatunkban „árnyékminiszter”
A nemzeti színű szalag ünnepélyes átvágásában részt vett:
- Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter;
- Koncz Zsófia energiaügyi miniszterhelyettes;
- Szabó Tünde fideszes képviselő, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács társelnöke;
- Wáberer György milliárdos üzletember, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács társelnöke;
- Bánné Gaál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés elnöke;
- Butta László, Tarcal polgármestere;
- Posta György, Tokaj polgármestere.
„A képről már csak egy kutya hiányzik, hogy teljes legyen a cukifaktor…”
-kommentelte egy olvasó:
Az útfelújítás körülbelül 620 millió forintba került. A kormány által támogatott útfelújítás egy olyan új turisztikai fejlesztés, ami lehetővé teszi a szőlőültetvények biciklivel és gyalogosan történő megközelítését a gazdálkodók és a földtulajdonosok mellett azok számára, akik a turizmus miatt érkeznek Tokaj-Hegyaljára
– mondta Gulyás Gergely az MTI tudósítása szerint.
A hozzászólásokból….
„A jó isten áldjon meg benneteket, fele ennyiért végig térköveztem volna.”
„Örkény országa… mondanám, hogy ez vicc, de itt élek és semmi kedvem nevetni.”
„Ők hatan pedig azért mutatják olyan nagy rössel ezt a nyomorult utat, hogy dokumentálva legyen, ők ott voltak, ők örültek, sőt, még tán az érdemüknek is tudják be a Józsi tolólapátosát. Amit látunk, az egyébként egy kabaréjelenet, a szerző, ami maga az élet, azt mutatja, milyen mélységekig képes süllyedni az ember a végtelen szervilizmustól és szolgalelkűségtől, eközben miképpen veszíti el a kapcsolatát az amúgy is illékony valósággal, s hogy végül ez a kép, ahogyan hatan ott idiótán vigyorognak, hogyan kerül be a lapokba győzelmi jelentésként.”
„Rákosi elvtárs fetreng a gyönyörtől! ”
„Tipikus Kádár rendszer! A ötéves terv is elkészült?!? Nevetségesek vagytok! Sosem gondoltam, hogy a rendszerváltás 20 éve után újra visszacsúszunk ugyan oda, 2010 után!” ”
Szerző
Friss
- Ha az ember gazdag, én az vagyok – Két férfi és kétszer három tétel
- Holnaptól, ha hülyeséget kommentelsz, kimegy Lánczi és elveszi a laptopodat? – kérdezte egy hozzászóló a Kocsis-javaslat hallatán
- Magyar: ne ijedjenek meg, nem M. Lőrinc és T. István érdekeltségei kerültek veszélybe, hanem az óvodák, iskolák és kórházak felújítása
- 2023-ban 1,2 milliárd 1.200 millió- hiányzott a Fidesz-pártkasszából – Ki a hitelező és mi a biztosíték?
- „A vietnámi háborút Karácsony dédnagyapja indította el…” – Cirka ennyire igaz a főpolgármester szerint a Szentkirályi-klipsorozat
- Kiszivárgott a lebutított narancssárga mesterterv, avagy porszem került a Fidesz-gépezetbe
- Cannes-i kitekintő, indul a show – Mesterkurzus Meryl Streeppel
- Hiába beszél nekik (is) Pellegrini elnök – Orbán Viktor és társai a szégyenletes úton
- Eljárás a Meta ellen az EU-ban, a kiskorúak védelmében
- Fantasztikus kirúgott/kilépett tanár-végzős diák találkozó a Radnótiban