Bulvár
Lakat alatt Győr rendőrkapitánya – Senki nem tud semmit, de azt biztosan…
Kiszivárgott, hogy szeptember 1-én kora reggel bilincsben vezették el Győr rendőrkapitányát, majd helyettese jelenlétében átkutatták az irodáját.
Milyen sötét titkokra derülhet (majd egyszer) fény?
Egyelőre maradjunk a kormányközeli Magyar Nemzet állásfoglalásánál, miszerint Váci Attila rendőrezredes, a győri rendőrkapitányság vezetője eddigi szakmai életében fedhetetlennek látszott és a gyanú még nem jelent egyet a bűnösséggel. Az ezredes kiváló munkáját felettesei is elismerték, ezt jelzi 2020-ban történt soron kívüli előléptetése is. A kapitányt egyes hírek szerint egy vállalkozó jelenthette fel, de állítólag valamiféle korrupciós ügy is meghúzódhat az események mögött.
Rendkívüli munkabírású, jó vezetőnek tartják a kollégái, akik döbbenten szembesültek pénteken a nyomozó ügyészi demonstrációval, amikor bilincsben elvitték Váczi Attilát, majd a helyettese jelenlétében átkutatták az irodáját. A kapitányság vezetését egyébként a helyettes vette át.
-írta vasárnap délután ugyancsak a Magyar Nemzet.
Teljes a hírzárlat
A 24.hu -nak Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivője elmondta, hogy
a bíróság titkosított eljárásban hozta meg a döntést, és a Központi Nyomozó Főügyészség ad majd tájékoztatást.
A Blikk pedig azt tudta meg az ügyészségtől, hogy
A Győri Törvényszék Katonai Tanácsa egyetértve az ügyészség indítványával az őrizetben lévő gyanúsított letartóztatását elrendelte. A nyomozás érdekeire figyelemmel több információ az ügyben jelenleg nem adható.
Most érkezett
A Blikk információi szerint a győri kapitány jóban volt a város korábbi polgármesterével, Borkai Zsolttal, és feltételezhetően az úgynevezett audis földekkel kapcsolatos, csalás ügyében indult nyomozás során élhetett vissza hivatali hatalmával. A gyanú szerint a német autógyár győri logisztikai központjának megépítése előtt az egykori városvezető baráti köréből, belső információk alapján megvásárolták az Audi által kiszemelt földterületeket, amit pár hónap múlva közel ötszörös haszonnal, 7 milliárd forintért értékesítettek a német vevőnek.
Friss
- Ha járja az karácsonyi vásárokat, akkor saját érdekében, most figyeljen
- Varga Juditból bulvárhír lett – Ő lehet a következő rehabilitált-jelölt?
- Ne felejtse el a lelkére csomózni unokájának, hogy 2053-ban megtudhatja a hekkelés-botrány részleteit
- Ha eddig azt hitte, hogy múzeumból műtárgyat lenyúlni bűntett, akkor nem számolt a NER-érvrendszerrel
- Horoszkóp-segítség, hogy a karácsony-projekted felejthetetlen legyen
- Nyugdíjasok lázadása – A Munkáshitel után jöhet a Nyugdíjas hitel?
- Pintér Sándor nyugállományú rendőr vezérezredes éppen oktatásért felelős miniszterségét gyakorolja
- Kik nem tisztelték meg Nemere István temetését?
- Gyurcsány Ferenc beígért „fityisze” a hatalomnak Varju László jogerős bírósági ítélete után
- Menczer Fidesz-funkci pofonért ment, de monokli helyett újabb pár százaléknyi Tisza-előnyt tudott kiprovokálni