Kerítésen innen
A MÁV-nál már az új is lepukkad? – Már a biztonságunk a tét
Teljes káosz alakult ki a balatoni vasútvonalon műszaki hiba miatt csütörtökön. A MÁV közlése szerint a biztosítóberendezés romlott el a székesfehérvári állomáson, emiatt álltak le, torlódtak fel a vonatok „a kapcsolódó vasútvonalakon” is. A vasúttársaság másfél órás késésekre, járatkimaradásokra figyelmeztette az utazókat.
Mi időben (?) szóltunk
Az elmúlt időszakban több cikkünkben is felhívtuk a figyelmet arra, hogy valami nagy baj van a MÁV-nál. Abban is biztosak vagyunk, hogy a Lázár János hiúsági rohamában, mert vissaszóltak neki, kirúgott két vezető menesztése sem old meg semmit, a baj ugyanis rendszerszintű, miről így írtunk már több mint lét hónapja is:
„Az utóbbi időszakban szinte alig múlik el nap valamilyen vonaton utazókat ért baleset nélkül. Egyre veszélyesebb a MÁV? Mi történt az egykor Európa élvonalába tartozó vasúttársasággal? Egy komment a MÁVINFORM közösségi oldaláról: „gyerekek ez már tarthatatlan helyzet. Most nem tudtok sztrájkolni? Már lassan semmi se közlekedik, nincs ép jármű, lehetetlen bárhová is eljutni, ideje a vízfejeket cselekvésre késztetni.”
Ez történt csütörtökön!
Eddig jobbára az évtizedek óta fel nem újított szakaszokon és az öreg szerelvényekkel akadtak gondok, de ez az eset már más. A fehérvári állomást ugyanis nem egészen hét évvel ezelőtt újították fel a kapcsolódó vasúti pályaszakasszal együtt, 32 milliárd forintért. A 2016-ban, nagy csinnadrattával átadott állomáson Vargha Tamás a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkáraként, a térség fideszes országgyűlési képviselőjeként még külön ki is emelte beszédében az új biztosítóberendezést. Úgy fogalmazott:
„A most átadott új vasúti pálya és a huszonegyedik századi biztosítóberendezés összehangolja a vonatok közlekedését, és ezáltal biztonságosabbá is teszi a forgalmat”
– írja a szombati Népszava.
Sokasodó problémák
Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár is csapdába került a fehérvéri ügy kapcsán aki ezért nem tudta megtartani előadását egy balatonföldvári közlekedési konferencián. Vitézy igy az esetről közösségi oldalán:
„Sajnos ismét személyesen is szembesültem azzal, ahogy a vasút körül sokasodó problémák az egész szolgáltatás általános megbízhatóságát veszélyeztetik. A székesfehérvári állomás működési zavara miatt lényegében ma délelőtt összeomlott a balatoni közlekedés, a vonatok egy órás vagy még hosszabb várakozásokkal állnak sorba Székesfehérvár előtt.”
Már a biztonságunk a tét.
Szerző
Friss
- Orbán: a jobboldaliságban az a szépség, hogy nem túlságosan izgalmas, a baloldalon minden pofon jó helyre megy
- A nehezített körülmények ellenére is már közel 13 ezren jelentkeztek a külképviseleteken szavazásra
- Időjárás: nem kell félni, nem fog (nagyon) fájni
- Ha az ember gazdag, én az vagyok – Két férfi és kétszer három tétel
- Holnaptól, ha hülyeséget kommentelsz, kimegy Lánczi és elveszi a laptopodat? – kérdezte egy hozzászóló a Kocsis-javaslat hallatán
- Magyar: ne ijedjenek meg, nem M. Lőrinc és T. István érdekeltségei kerültek veszélybe, hanem az óvodák, iskolák és kórházak felújítása
- 2023-ban 1,2 milliárd 1.200 millió- hiányzott a Fidesz-pártkasszából – Ki a hitelező és mi a biztosíték?
- „A vietnámi háborút Karácsony dédnagyapja indította el…” – Cirka ennyire igaz a főpolgármester szerint a Szentkirályi-klipsorozat
- Kiszivárgott a lebutított narancssárga mesterterv, avagy porszem került a Fidesz-gépezetbe
- Cannes-i kitekintő, indul a show – Mesterkurzus Meryl Streeppel