Kerítésen innen
Havasi úr! Ami golyóálló mellénynek látszik, az golyóálló mellény
Havasi Bertalan rövid úton igyekezett elvenni az élét annak, hogy a harcos magyar miniszterelnök annyira parázna szeretett alattvalóitól, hogy kizárólag golyóálló mellényben mutatkozik a nem általa megválogatott és a TEK által ellenőrzött emberek társaságában.
Ja, persze!
A hvg.hu szúrta ki, hogy a március 15-i frenetikus beszéde alatt Orbán Viktor a Facebookra tegnap feltöltött fotóin úgy néz ki, mintha golyóálló mellényt viselne. Nincs ebben semmi kivetnivaló, hiszen valóban sokan elégedetlenek azzal, ahogy az országot vezeti és lehet közöttük egy őrült, aki ennek a ténykedésének puskával kíván véget vetni. Miért kell ezt az óvintézkedést letagadni?
Nem ez lett volna az első eset, hiszen láttunk már olyan képet is, amikor a parlamenti ülésen érezte úgy a hős, hogy erre a tipusú védelemre szorul. Az azért nagyobb ciki volt!
Orbán nem gyáva – még csak az kéne! Oszt jó napot!
Havasi Bertalan, Orbán kedvenc csicskása az alábbiakat üzente az MTI-n keresztül minden kétkedőnek:
„Megint magukat járatják le ezzel a hülyeséggel; Orbán Viktor nem visel golyóálló mellényt”, közölte az MTI-n keresztül Orbán Viktor sajtófőnöke.
Ezen túl találgatásoknak nevezte és hülyeségnek az ezzel kapcsolatban felröppent híreket. Megjegyezzük, azért nem volt alaptalan a felvetés, hiszen Bayer Zsolt, aki nem áll túl messze az említett miniszterelnöktől saját életét érezte pár napja veszélyben, mert elmondása szerint
megüzenték neki: az egyik közeli háztetőn már lesben fekszik a rá vadászó mesterlövész.
Kövér háznagy fegyverkezik – magánhadseregnyi felszerelést rendelt
Szerző
Friss
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban