Kerítésen innen
Nem lehet tovább a tanár-béremelések ügyében Brüsszelre mutogatni
A kormány a jövő héten tárgyalja a tanár-béremelések kérdését, amelyben az elmúlt napokban komoly káosz mutatkozott. Gulyás Gergely 700 ezer bruttóról, míg Pintér Sándor a sokkal szerényebb 10% -ról beszélt, ez is mutatja, micsoda kavarodást okozott kormánykörökben, hogy Brüsszel feloldotta az eddig parkoltatott milliárdok egy részét.
Merre van az előre? (Majd a főnök megmondja)
Az Európai Bizottság szerdai döntését a kormány a jövő heti kormányülésen a tanár-béremeléssel kapcsolatosan is értékelni fogja, és ezt követően tájékoztatja a közvéleményt, írta a kormány a Népszava kérdésére.
Szinte biztosan ezzel összefüggésben hívta tárgyalni jövő csütörtökre Maruzsa Zoltán államtitkár a pedagógus sztrájkbizottság képviselőit, hiszen ők is éppen a napokban ismételték meg sztrájk követeléseket.
Mennyi az annyi?
A PSZ alelnöke, Gosztonyi Gábor azt mondta a lapnak, szerinte van miről tárgyalni, különösen azután, hogy az elmúlt napokban egymásnak ellentmondó információk jelentek meg a kormány részéről a pedagógusoknak ígért béremelésről. Pintér Sándor belügyminiszter először 10 százalékos emelést helyezett kilátásba januárra, ezzel szemben Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerdán a Blikknek arról beszélt, ha Magyarország megkapja az eddig visszatartott kohéziós források egy részét, mintegy 10,2 milliárd eurót ebből 2024. január elsejével a diplomás átlagbér 72 százalékára emelik a pedagógusok bérét, ami megközelítőleg bruttó 700 ezer forintos átlagbért jelentene. A jelenlegi átlagbér bruttó 450-460 ezer forintra tehető.
Nagy Erzsébet a PDSZ ügyvivője arra hívja fel a figyelmet, hogy a tanár béremelések nagyobb arányú ütemezését a költségvetésben is fel kellene tüntetni, ez azonban mindmáig nem történt meg.
Friss
- Törvény született róla: a minősített emberülés fiatalkorúak esetében sem évülhet el – Na, de visszamenőleg?
- Nagy Márton beállt a Szájer-Várkonyi-tankerületi vezetők-Tóth Gabi sorba: Ő lett a HVG 2024-es citromdíjasa
- Orbán Viktor veje behúzta a volt tévészékházat (is)
- 50 milliót ad a közösből a nevünkben az NFI, hogy dramatizált dokumentumfilm készüljön Zalatnay Saroltáról
- Önt is érdekli az Orbán família vagyonnyilatkozata, vagy csak Magyar Pétert?
- Horoszkóp azoknak, aki szeretnének túllátni a karácsony napjain
- David Pressman: ez egy rendkívüli ország, és egy olyan ország is, ahol a demokráciát a kleptokrácia teszi próbára
- Sehol a Fülöp-Csizi-Cséplőné-Menczer fidesz-kommandó? – érdeklődött egy hozzászóló Szentkirályi gyermekotthon-látogatása kapcsán
- Orbán a lovardában: Martonyi János munkája egylényegű Széchenyi István és Andrássy Gyula országépítésével
- Nettó 1.000.000.- forint a nyomravezetőnek! – Felismeri?