Connect with us

Kerítésen innen

Maruzsa Zoltán naponta hányszor hazudik?

Megosztás

Gelencsér Ferenc azt kérdezte, mi az „önök tapasztalata, Maruzsa Zoltán naponta hányszor hazudik, és biztatja szűkebb-tágabb munkakörnyezetét, hogy ne mondjanak igazat, mert akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülnek”?

Megosztás

A pedagógusok helyzetéről és a családtámogatásokról is szó volt az interpellációk között hétfőn az Országgyűlésben. 

DK: hogyan állítják meg a pedagógusok tömeges pályaelhagyását?

Barkóczi Balázs (DK) a rombolás szomorú szimbólumának nevezte, hogy a ballagó diákok tablói mellett a tanártablók is feltűntek olyan pedagógusok képeivel, akik elhagyják a pályát. 

Rámutatott: a pedagógusok kitartottak, miközben az orbáni infláció felzabálta a méltatlanul alacsony fizetésüket, miközben a milliós fizetésekből Nizzában nyaraló tankerületi vezetők kirúgással fenyegették őket vagy ingyen túlórára kötelezték őket, pocsék tanterveket, taníthatatlan tankönyveket kaptak a nyakukba.

Már most több tucatnyian jelentették be, hogy szeptembertől nem tanárként folytatják, és ha kedden a parlament elfogadja „a bosszútörvényt”, ez a szám jelentősen nőhet – hangoztatta. Azt kérdezte, hogyan állítják meg a pedagógusok tömeges pályaelhagyását.

Rétvári Bence, a belügyi tárca parlamenti államtitkára kiemelte: azért nyújtották be az új pedagógus életpályáról szóló törvényjavaslatot, hogy megteremtsék a béremelés alapjait. Emellett a heti kötelező óraszámot 26 helyett 24-ben maximálják, 50 napra nő a pedagógusok szabadsága – sorolta.

Feltette a kérdést, melyik kormány volt az, amelyik 15 ezer pedagógust tett az utcára, elvette egyhavi bérüket és 381 helyen bezárta az iskolákat. A baloldal kormánya – adta meg a választ az államtitkár, aki idézte Arató Gergely akkori oktatási államtitkár szavait is, miszerint a tüntetés nem jó válasz a problémákra, a tárcát a demonstrálók nem tántorítják el az eredeti szándékától. Ez volt az önök oktatási teljesítménye – szembesített Rétvári Bence, hozzátéve: ezek után egyetlen mondat és betű sem hiteles, amit a pedagógusok érdekében mondanak. 
    A képviselő a választ nem fogadta el. 

Momentum: hányszor biztatja a köznevelési államtitkár hazugságra környezetét?

Gelencsér Ferenc (Momentum) arról beszélt, hogy Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint a Klebelsberg Központ nagyon nehéz helyzetben lenne, ha mindig a színtiszta igazat kellene mondania. Az „állampárt” mindig a könnyebb utat, a hazudozását választja, ez önöknél kormányzati irányelv – mondta az ellenzéki politikus, majd a pedagógusokat „tovább nyomorító” törvény visszavonására szólított fel, és az Európai Unióra való mutogatás helyett azonnali 50 százalékos béremelés biztosítását követelte a kormánytól a pedagógusoknak.

Azt kérdezte, mi az „önök tapasztalata, Maruzsa Zoltán naponta hányszor hazudik, és biztatja szűkebb-tágabb munkakörnyezetét, hogy ne mondjanak igazat, mert akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülnek”?

Rétvári Bence úgy reagált, hogy az idézett levélben épp arról van szó, hogy mindig pontos, valós és tényszerű tájékoztatást kell adni. Megjegyezte: a valós tájékoztatás nem a Momentum erénye.

Az államtitkár felidézte, a Momentum 2014-ben azzal kezdett, hogy egy vállalhatatlan kormánnyal és vállalhatatlan ellenzékkel szemben kíván alternatívát nyújtani.

2017-ben az akkori pártelnökük feltette a kérdést, Gyurcsány Ferenc még mit keres a politikában. Majd 2019-ben elhangzott, nem tudják elképzelni, hogy Gyurcsány Ferenccel egy kormányban foglaljanak helyet. Ezután Gyurcsány Ferenccel közös listán indulnak a választásokon – mondta.

Kitért arra is, hogy olyan javaslatot nyújtottak be, ami igyekszik minden olyan problémára megoldást adni, ami az oktatás területén felmerül. 
    A képviselő a választ nem fogadta el.

Bosszútörvény, avagy milyen lesz a pedagógusok új életpályája?

Szerző