Connect with us

Kerítésen innen

Tuzson-fifika: az EU belopakodna a magyar jogrendbe azzal, hogy csatlakozott a nők elleni erőszak felszámolását célzó isztambuli egyezmény

Megosztás

Nem cicóztak a látszattal a kánikulában hétfő délután a parlament igazságügyi bizottságában, hiszen tudva, hogy a meghallgatás a kétharmados kormánypárti többség mellett valójában csak formalitás, már az ülés kezdete előtt napirendre vette az Országgyűlés Tuzson Bence és Bóka János miniszteri esküjét.

Megosztás

Nem cicóztak a látszattal a kánikulában hétfő délután a parlament igazságügyi bizottságában, hiszen tudva, hogy a meghallgatás a kétharmados kormánypárti többség mellett valójában csak formalitás, már az ülés kezdete előtt napirendre vette az Országgyűlés Tuzson Bence és Bóka János miniszteri esküjét.

Tuzson Bence nem esett messze a Varga-fától….

Igazságügyi miniszterként az egyik legfontosabb feladatának a szuverenitás védelmét tartja. Úgy fogalmazott, a nemzetközi politikában mindig az erősebb fél diktál, a nagyobb országok határozzák meg, hogy a kis országok miként viselkedjenek. Az Európai Unió üdítő kivétel volt ebben a tekintetben sokáig a vétójog intézményével például, de Tuzson most úgy érzi, kezd felborulni a kényes egyensúly Brüsszelben is.

Ennek a jogalkotási területen is vannak jelei, az uniós szabályozásokon keresztül állandó nyomás alatt van Magyarország.

Olyan területeken avatkoznak be szerinte, amelyek az EU alapszerződésében nem szerepelnek.

Példaként a nők elleni erőszak felszámolását célzó isztambuli egyezményt említette, amit Magyarország máig nem ratifikált, ám az EU belopakodna a magyar jogrendbe azzal, hogy nemrég csatlakozott az egyezményhez.

Bár az uniós témák egy másik minisztériumhoz tartoznak a jövőben, Tuzson a magyar érdekeket szeretné megvédeni és erősíteni a jogalkotás területén.

„A bírói függetlenséget biztosítani kell”

Tuzson szerint meg kell vizsgálni, hogy az ítélkezési gyakorlat megfelel-e az eredeti jogalkotói szándéknak, és ahol ez nem így van, ott be kell avatkoznia a jogalkotónak. Azt ígérte, igazságügyi miniszterként szoros kapcsolatra törekszik az igazságügyi hivatásrendekkel. Tuzson a politika előtt sokág ügyvédként dolgozott, így – mint fogalmazott -, abban „a szerencsés helyzetben van”, hogy a másik oldalról is rálátása van a joggyakorlatra.

Komolyan kell venni szerinte, hogy mit gondolnak az emberek az ítélkezésről, a jogszabályokról, „le kell szállni a tudományos jogászvilág szintjéről az emberekére”, és meg kell kérdezni a véleményüket. Nem szabad, hogy azt érezzék, szerencsejátékban vesznek részt, ha a bírósághoz fordulnak.

Beszélt még a fogyasztóvédelemről, ami tavaly óta az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozik. A családvédelem mellett az online piacra kell szerinte átfogó szabályokat hozni a jövőben, a gyorsan átalakul online vásárlási piacot ugyanis jelenleg sem a magyar, sem az uniós szabályozás nem tudja megfelelően kezelni.

Tuzson Völnerről: Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet

„Az elmúlt évek legnagyobb botrányai az Igazságügyi Minisztérium nevéhez fűződnek. Egyfajta botrányminisztériummá vált”

– mondta az expozé után Sebián-Petrovszki László DK-s képviselő. A többi ellenzéki képviselőhöz hasonlóan ő is leginkább a Pegasus-ügyként ismertté vált lehallgatásokról, valamint a Schadl-Völner-ügyről kérdezte a miniszterjelöltet. Arra volt például kíváncsi, hogy Tuzson indít-e vizsgálatot ezekben az ügyekben, mit kíván tenni a minisztérium megtisztulása érdekében, és milyen módon tervezi átalakítani a végrehajtói rendszert. A momentumos Fekete-Győr András azt kérdezte a miniszterjelölttől, hogy mi a véleménye Varga Judit és Völner Pál szerepéről a Pegasus-ügyben, életszerűnek tartja-e Vargának azt az állítását, hogy semmilyen rálátása nem volt a lehallgatásokra, és a jövőben ki lesz a felelős a megfigyelések jóváhagyásáért. Szabó Szabolcs pedig többek közt arra volt kíváncsi, hogy Tuzson mit lépne, ha kiderülne, az államtitkára több részletben 83 millió forintot fogadott el a végrehajtói kar elnökétől.

Vejkey Imre, a bizottság kormánypárti elnöke többször is arra figyelmeztette az ellenzéki képviselőket, hogy

ezek a kérdések nem tartoznak az igazságügyi miniszter hatáskörébe.

Jakab Péter vitába szállt a bizottság elnökével, szerinte ugyanis

kutya kötelessége a miniszterjelöltnek válaszolnia arra, hogy „folytatni kívánja-e a bukott igazságügyi miniszter asszony gyakorlatát”. „Miniszternek készül, színésznek vagy bűnrészesnek?”

– kérdezte Tuzsontól.

Erre a kérdésre nem tudtuk meg a választ,

Tuzson ugyanakkor arról beszélt, a lehallgatások engedélyezésekor azt kell mérlegelnie az igazságügyi miniszternek, hogy a nyomozáshoz szükség van-e rá, más formában nem lehet-e hozzájutni a keresett információhoz, és a nemzetbiztonsági érdek felülírja-e a személyiségi jogokat. Ezt a gyakorlatot kívánja miniszterként ő is folytatni, azt pedig pusztán szervezési kérdésnek tartja, hogy Varga Judithoz hasonlóan ő is delegálja-e a feladatot az államtitkárának. A végrehajtói ügyekben feltett kérdések jó részével szerinte a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához kell fordulni: a végrehajtói kar működése, a kinevezések gyakorlata egy korábbi törvénymódosítás után már nem a minisztérium hatáskörébe tartoznak. Úgy fogalmazott,

nincs hatásköre a végrehajtói kar vizsgálatára, szabályozás szintjén ugyanakkor nyitott a változtatásra.

A korrupcióba keveredett igazságügyi államtitkár, Völner Pál nevét gondosan kerülte a meghallgatás során. Azt mondta az ügyről, hogy folyamatban van a bírósági eljárás, az ítéletig az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, és addig ő sem mond véleményt.

„Nem tartom ördögtől valónak, ha a bírósági ítéletekről van véleményünk, azt elmondjuk”

– mondta az igazságügyi miniszterjelölt, aki szerint az ítélet után érdemes megnézni, hogy milyen lépéseket kell esetleg tenni a jogalkotónak. Orbán Viktorhoz hasonlóan úgy fogalmazott, hogy a törvényeket mindenkinek be kell tartania, és ha valaki bűncselekményt követ el, a megfelelő hatóságnak ki kell azt vizsgálnia.

A közel másfél órás meghallgatás végén Tuzson miniszteri kinevezését az igazságügyi bizottság nyolc kormánypárti tagja támogatta, míg a négy ellenzéki képviselő nemmel szavazott. Tuzson kedd délután már miniszteri esküt tesz a parlamentben, és augusztus 1-jén váltja Varga Juditot a tárca élén.

Forrás

Szerző