Bulvár
Időjárás, itt a fordulat, mert a „kutya nem eszi meg a telet!”
A címben idézett népi bölcsességnek most is igaz lehet, hiszen a már-már tavaszias időjárás, a hétvégén igazi téli üzemmódra vált.
A változás előszobája
Pénteken egy melegfront érkezik D-ire forduló, helyenként megélénkülő légmozgással. Délelőtt még többfelé várható napsütés, majd délutánra országszerte megvastagszik a felhőzet. Estig csapadék nem valószínű. Éjszaka erősen felhős, illetve borult lesz az ég, néhol előfordulhat kisebb eső.
A hőmérséklet jellemző átlaga (oC):
péntek reggel 0 – 3,
péntek délután 7 – 12,
szombat reggel 4 – 8 fok köré várható.
Szombaton mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, emiatt szürke, borongós nap látszik kialakulni sokfelé előforduló, tartósabb esőkkel, mérsékelt, olykor felélénkülő D-ies légmozgással. Estefelé érkezhet meg a ciklon hidegfrontja északnyugatra erősödő ÉNY-i széllel, melynek hatására ott hajnalban már halmazállapot váltásnak is meg van az esélye.
A szigorú folytatás
Vasárnap a ciklon hidegfrontjával érkező sarkvidéki eredetű levegő árasztja el előreláthatólag az ország térségét észak felől. A Dunántúlon és keleten is viharossá fokozódó É-i szél ígérkezik. Marad a borongós időjárás, csökkenő csapadékhajlammal. A hideg beáramlásának köszönhetően egyre többfelé halmazállapot váltás várható a csapadékban.
Hétfőre várhatóan elhagyja a térséget a csapadék, de délen még előfordulhat hószállingózás. Felszakadozik, északon lecsökken a felhőzet, ott tartósabban kisüt a nap, míg másutt legfeljebb időszakos napsütésben reménykedhetünk. A középső országrész kivételével még erős É-i szél fúj, ami további sarkvidéki eredetű levegőt szállít az ország térségébe. A reggeli fagy mellett már a nappali időszakban is lehetnek fagyos tájak.
Kedden, szerdán, csütörtökön frontmentes, szélcsendes, éjszakánként erősen fagyos, napközben fagypont körüli, helyenként az alatti hőmérsékletű időre van kilátás. Többnyire napsütés jellemzi majd ezeket a napokat, a száraz, hideg levegőnek köszönhetően köd nem valószínű- Eumet.
Szerző
Friss
- Vidéki prókátor: a Facebook létesíthet-e bármilyen üzleti kapcsolatot a ‘Rogán-terhelt’ magyar kormánnyal?
- Stop az óbudai környezetszennyezésnek
- Tiborcz István Marbellán is a mi pénzükből ‘luxizott’ – ‘Ner-kullancs’ menni spanyolba – Frissítve!
- Lesz-e botrány? – A magyar parlament kemény napja
- Horoszkóp a ‘nyúlon innen és túl’ – Ilyenre gondoltál?
- Komódmánia – A stílusos tárolás új generációja
- Ujhelyi István: bolsevik tempó egy keményvonalas antikommunistától
- ‘Miért ‘Brüsszelnek’ kell felújítani a magyar kórházakat: hol a mi pénzünk!?’ – kérdezte egy hozzászóló Takács Pétertől
- Április 11. A magyar költészet napja – Utcára mén, leány, legény tiltakozik, szitkozódik, hülyéskedik
- Eredményváró: 1 137 266 ember szavazott – A TISZA a Műegyetem rakparton árad