Connect with us

Kultúra

Átadták a filmkritikusok díjait

filmkritikusok
Megosztás

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Film- és Tévékritikus Szakosztályának és a Magyar Filmművészek Szövetsége Filmkritikus Szakosztályának díjait idén 61. alkalommal adták át pénteken Budapesten a Vörösmarty utcai Sajtóházban.

Díjátadás

Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját pénteken: a B. Nagy László-díjat Moldovai Katalin filmje, az Elfogy a levegő nyerte el, a legjobb rendezés díját Szabó Mátyásnak ítélték a Látom, amit látsz című filmért. Az Életmű-díjat Schulze Éva forgatókönyvíró, producer kapta.

A megjelenteket Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke köszöntötte, ezt követően Báron György, a MÚOSZ Film- és Tévékritikus Szakosztályának elnöke tartott bevezetőt, majd Gyenge Zsolt filmkritikus, a szakosztály tagja, a MOME oktatója értékelte a 2023-as évet.
A díjakat Báron György, valamint Gyürke Kata és Vincze Teréz filmkritikusok, a szakosztály vezetőségi tagjai adták át.

További díjak

Az idén második alkalommal adták át az Eurora Kulturális Alapítvány által alapított Árvai Jolán-díjat, amelyet Petrányi Viktória producer, dramaturg, forgatókönyvíró vett át. Az Árvai Jolán (1947-2001) Balázs Béla-díjas szerkesztő-riporter, a Fiatal Művészek Stúdiójának (FMS) alapító vezetője és producere emlékére létrehozott díjat Szabó Gábor operatőr, az Árvai Jolán Emlékbizottság tagja adta át.

  • A Magyar Filmkritikusok Díja legjobb animációs filmnek járó elismerését a 27 című film nyerte el (rendező: Buda Anna Flóra).
  • A legjobb dokumentumfilm díját a Túl közel (rendező: Püsök Botond) és a Falling (rendező: Gyimesi Anna) című film kapta.
  • A legjobb kisjátékfilm díját a Mária Terézia szül című filmnek ítélték oda (rendező: Cibulya Nikol).

Színész díjak

filmkritikusok

  • A legjobb női főszereplő díját Krasznahorkai Ágnes kapta az Elfogy a levegő című filmben nyújtott alakításáért.
  • A legjobb női epizódalakítás díját Hatházi Rebeka vette át a Magyarázat mindenre című filmben való játékáért.
  • A legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést Hajduk Károly nyerte el a Mesterjátszma című filmben nyújtott alakításáért.
  • A legjobb férfi epizódalakítás díját Kálid Artúr vette át az Éger és A másik érintése című filmekben való játékáért.

Egyéb alkotók

Operatőr díjat vehetett át M. Deák Kristóf a Látom, amit látsz és a Cicaverzum című film fényképezéséért.
A legjobb forgatókönyv díját Reisz Gábor és SchulzeÉva kapta a Magyarázat mindenre című filmért.
Különdíj: a Budapest siló (rendező: Paczolay Zsófia) és a Műanyag égbolt című film (rendező: Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta).A legjobb rendezés díját Szabó Mátyás a Látom, amit látsz című filmért Muhi Andrástól, a Magyar Filmművészek Szövetségének elnökétől vehette át.
Ezeket olvasta már?

filmkritikusok

Szerző